Földi Imre: Cimbalom+tücsök

Mint a tégla az ablakon át,
úgy jöttél el ide
sajnos az óra későre jár,
két szódát kértem egy decibe

Kavarog a füst vágni se lehet
gyere, tedd ide a kezed
ha valami kerget, most engedd mehet
neked is ide született a szíved

Talán, ha szólna még valami,
támadna jobban az üteg
ugye, ha zúgna még valami,
jobban esne a szünet

Tekerd a hangot, fel-le követ,
ahogy a levegő a tüdődbe zúg
a húshoz nem kell már a köret,
ha a hangod a fülembe búg

Most cimbalmon játszik a tücsök,
mert unja már a hegedűt
én is máshová ülök,
nem vágyom már a keserűt.

Reklámok

Mikszáth Kálmán: A zene otthon

Mikszath_AzeneotthonMikszath_Azeneotthon2

 

Egy-egy vasárnap délután
Vendéggel telik meg a ház.
Itt benn kedélyes, odakünn
A nyugalom csöndje tanyáz.
Csak a toronyban szól harang
Vecsernyére: „Giling! Galang!”

A kandallóban ég a tüz,
Szikrák pattognak szerte;
Ott künn a házfedeleket
A hó fehérre meszelte,
Szóval egy kedélyes napon
Kottáimat előkapom.

Apa mama s a rokonok
Már szinte türelmetlenek,
Unszolnak, nógatnak egyre:
„Elő a hegedűt gyerek!”
Különösen a nagybácsi
Szól élénken: „Halljuk! Ácsi!”

Fogom aztán a hegedüt,
és rágyújtok a nótámra.
Sirdogál a kis fadarab:
„Repülj fecském ablakára.”
S míg a húrok sírnak lágyan,
Néma csönd van a szobában.

A nagyapa nem köhécsel,
Csillog a nagymama szeme,
Gondjuk elszállt messze messze,
Elkergette azt a zene.
Tündér vigyáz minden húron,
Hogy az arc el ne boruljon.

 

2014.06.18. MR-3. Kurtág György: Nyolc duó Op. 4.

MR3-Bartók Rádió

június 18., szerda

23.00 Ars nova – a XX-XXI. század zenéjéből

Keller András hegedül

Sári József: Frag-Mente (km. Pászthy Júlia – ének)
Kurtág György: Nyolc duó Op. 4. (km. Vékony Ildikó – cimbalom)
Jeney Zoltán: Tizenkét dal női hangra, hegedűre és zongorára (km. Luisa Castellani – ének, Kocsis Zoltán – zongora)

A mikrofonnál: Varga János. Szerkesztő: Bánkövi Gyula.

Weöres Sándor: Suhanás a hegedűkön

WeoresBomló fehér amint lebegő törzs alatt
izzó sürüsödés éle rásujt, remegve
levegő-lombu fák, a test-nélküli penge
üres szivébe szel, sértetlenül halad,

híg eleven ezüst és forró jég szalad,
de sehol senki sincs, már csak önmaga leple,
megkétszerezve a feledést is feledve
buknak álmukba, ő mégtöbb jelet mutat:

“…mind ismerem, pedig nem látok a hegyekre,
fürösztő köd fedi szemérmes arcukat,
látóhatárra mint hosszú rend csorba bögre

a kőszál-sor vonúl! falak közt hódolat
e magas szűzekig magából mér utat
és ráforr, este van, az átkékült üvegre.”

Ungvári László Zsolt: Levél a kikötőből

A kikötőben nyár.
Halkan dudorász a Duna.
Rézhorgony a parton.
Világít, mint lovagkori kard –
üdvözlet a messzi vizekről jövőknek.

Végigjártam a várost,
figyeltem a labdájuk után
futó gyermekeket a sétányokon,
összefonódtak fölöttük a lombok,
mint egymásra kulcsolt kezek;
láttam a remek faragású szobrokat,
műemlékek márványba metszett jeleit
s belém döbben: valamikor itt is megszülettem.

Kottalapot hintáztat a szél,
lebegnek a fénylő hangjegyek.
Unokahúgom hegedűje szól:
a dallam, mely megnyitotta érzékeim,
midőn hallgattam betegen.

Délvidék.
Drobeta Turnu Severin.
Séta délután, apámmal a folyón.
Kürt kiált, indul a fehér hajó,
integetők lobogtatják kendőjük a parton.
Sziklák magasodnak a hajó körül,
árnyékba vonva arcunk.
Karóráján csillan a Nap,
rám néz apám.
Gyönyörködik kicsiny,
eleven fiacskájában,
ki gyakran eljátszogat egyedül.
Miről is mesél?

Vitorláit bontja az ég,
a Dunában gyűl a vers, a bánat.
Ezüst sirályraj nyit fölöttem szárnyat.

Zelk Zoltán: Józsefvárosi hajnal

ÉS KÉK ÉS KÉK
és egyre kékebb
és megpattan a cimbalom,
a küszöbről még visszanézek,
nem dübörög már a falon,

nem hullámzik a tánc árnyéka,
egy eltaposott hegedű
gyermekhangon felnyüszít néha
és kék és kék és keserű.

KÉK CILINDERÉBŐL
a hajnal
fákat varázsol, s házakat,
kis kurvák szomorú kalappal
szállnak az ablakok alatt.

Mert mindig is volt, aki szárnyal,
mert mindig lesznek angyalok,
akik ha törött, sáros szárnnyal,
de sohase, sohase gyalog.

EGY FÉLLÁBÚ KOLDUS
zihálva
áll a tejszínű hold alatt,
tört mankójával hadonászva
felkölti a galambokat.

De tudja már, hiába áll ott,
mankójával hiába suhog,
partra vonják a teli hálót
a razziázó hekusok.

FELRÖPPEN A GALAMBOK
csokra
fordul, cikázik, meglazul,
kibomlik és a párkányokra
lassu hullással visszahull.

A kialvó hold füstté lobban.
Kinyit a csarnok. Kosarak,
ládák közt fanyar forrás csobban
szivárog a friss gombaszag.

A RÁKÓCZI TÉRI
padokra
kiül a munkátlan sereg,
csak nézik rozsdás halomba
gyűlő lehullott perceket.

A pad támlájára hajolva
csak ülnek, ülnek, ülnek ott,
csak ülnek, mint akik horogra
várják a tegnapi napot.

HAZÁM VOLT
ez a táj nékem,
e süppedő sikátorok,
hajdan volt hajnalok vizében
most bokáig gázolok.

És ami kék volt, egyre kékebb,
És hegedű és cimbalom,
Ott imbolyog, bármerre lépek,
árnyékom a régi falon.

2013.03.14. MR-3. Kurtág György: Egy téli alkony emlékére

MR3-Bartók Rádió

március 14. csütörtök

23.30 Ars nova – a XX-XXI. század zenéjéből

Maros Miklós: Turba (Eric Ericson Kamarakórus, vez. Eric Ericson)

Kurtág György: Egy téli alkony emlékére – dalciklus Gulyás Pál verseire Op. 8. (Németh Alice – szoprán, Hevesi Judit – hegedű, Fábián Márta – cimbalom)

Károlyi Pál: Lydiához (MR Énekkara, vez. Sapszon Ferenc, szólót énekel Kovács Zoltán)

A mikrofonnál: Varga János. Szerkesztő: Bánkövi Gyula.