Tudok komoran, nehezen dalolni
morajló-búsan, mint tengerár,
mikor fölötte zümmögő zenével
a sóhajtások sápadt lelke jár.
Tudok őrülten, lázasan hadarni
mint harsogásba-rekedt harsona
és valahogyan magam is megérzem,
hogy ez nagy, furcsa, szörnyű-bús csoda!
Tudok szilajon cimbalomra vágni
és kurjantani hozzá nagyokat
és ellopni a Jövőtől a Kincset,
mit majd örömös fényre hagyogat.
Tudok szomorún, kesergőn epedni,
hogy támolyogva búsongjon a dal,
hogy mézzé olvadjanak szét a sziklák
és szegény szívem csaknem belehal.
Tudok csengőkkel csókra csilingelni,
akkor mindenből játszi dal fakad.
Tudok százfélét, leírok százfélét
és átlehelem mindbe magamat!
1924. augusztus hó 11.
