Ungvári László Zsolt: Levél a kikötőből

A kikötőben nyár.
Halkan dudorász a Duna.
Rézhorgony a parton.
Világít, mint lovagkori kard –
üdvözlet a messzi vizekről jövőknek.

Végigjártam a várost,
figyeltem a labdájuk után
futó gyermekeket a sétányokon,
összefonódtak fölöttük a lombok,
mint egymásra kulcsolt kezek;
láttam a remek faragású szobrokat,
műemlékek márványba metszett jeleit
s belém döbben: valamikor itt is megszülettem.

Kottalapot hintáztat a szél,
lebegnek a fénylő hangjegyek.
Unokahúgom hegedűje szól:
a dallam, mely megnyitotta érzékeim,
midőn hallgattam betegen.

Délvidék.
Drobeta Turnu Severin.
Séta délután, apámmal a folyón.
Kürt kiált, indul a fehér hajó,
integetők lobogtatják kendőjük a parton.
Sziklák magasodnak a hajó körül,
árnyékba vonva arcunk.
Karóráján csillan a Nap,
rám néz apám.
Gyönyörködik kicsiny,
eleven fiacskájában,
ki gyakran eljátszogat egyedül.
Miről is mesél?

Vitorláit bontja az ég,
a Dunában gyűl a vers, a bánat.
Ezüst sirályraj nyit fölöttem szárnyat.

Advertisements

Véleményed van? ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s