Kivilágos kivirradtig

– Fricikém – kiáltott a vendég asszonyság, s kitárta két karját.

Frici egy nagy darab, piros arcú fiatalasszony volt, olyan kicsi volt a feje, s oly nagyok a teste többi idomai, mintha nem tartozott volna össze.

– Édes Irma néném – kiáltotta, s a fogai ragyogtak, gyönyörű apró fogai voltak, egész arca csak úgy csillogott, frissen mosva, mintha fürdőből lépett volna ki, a gondtalanság s megelégedettség sugárzott róla.

Az anyja azonban szigorúan lesve nézte, miket beszélt róla a jegyző az elébb! Mikor a csókolózásoknak s az apró dolgoknak vége volt, félre is vonta:

– Fiam, az urad mindent elmondott.

Frici csodálkozva nézett az anyjára, valami vidám és együgyűcske csodálkozással.

– Tudja, mama, hogy arra nem kell adni, amit a jegyző beszél.

Azzal újra nekilátott Irma néninek, hogy elmondja neki a szánfelborulás minden rémségét.

– Vendégek jönnek, vendégek jönnek! – kiáltott be az ajtón Panni.

– Hát hány óra már? – szólt a mama.

– Bizony már fél hét.

Az ajtó előtt nagy tappogás, lábveregetés, beszéd, egész társaság. A postamesterék jöttek meg. Öten vagy hatan sorakoztak be a tágas ebédlőbe, s kemény hideget hoztak be. A nagykabátokat s kisbundákat a cselédlányok kihordták a hátsó ajtón a ruhatárrá kinevezett hátsó kis szobák egyikébe, csak ők maradtak ott, megvékonyulva s kezeiket dörzsölgetve, s mindenki sietett a nagy kályha körül pozíciót foglalni.

– Kutya hideg van – mondta a fiatal tanító, aki a feleségével jött, s igyekezett jó falusiasan krákogni s mozogni, pedig pestiek voltak mind a ketten, ő is és a szokatlanul szép, s még szokatlanabbul hallgatag felesége is.

– Bizony most ordít a farkas – szólt a jegyző, s a szép tanítónéhoz súrlódott -, nem ilyen pesti asszonyoknak való világ ez! – s tréfálva átfogta a derekát.

A tanítónécska nevetett, széthúzta gyönyörű szép száját, amely olyan volt, mint egy Aphrodité ajka, s az arca puhásan, simán fénylett a lámpafényben, ó be jó volna azt is megtapogatni.

A tanító már öt éves házas lévén, nem féltékenykedett, belebújt a cserépkályha melegébe, s szíjta magába a forró levegőt.

Péterke jött most be; mint a gazdaembernek, mindig dolga van valahol, pláne ma! És nem is akarja mutatni, hogy valamit takargat a dagadt homlokán, melyre a haját lefésülte; folyton kint jár rendelkezni az ököristálló táján (a lóistállót azért valószínűleg ma még)… A szép postáskisasszony fölragyogó szemmel látta beléptét, s csillogó szemmel nézett a házi úrfira, de az úgy lefricskázta magáról, mint egy legyet. Nem szerette ma a nőket.

– Jé, magának mi baja?

– Nekem – mondta Péterke, s a homlokához kapott, amennyiben diónyi daganat volt, kettő-három is -, megtaposott a ló. Semmi.

– Jézusom! – kiáltott a óvókisasszony, s rögtön fölemelte kezét, hogy megsimogassa. Elfeledkezett magáról, a lányok azt hiszik, érintésüknek gyógyító hatása van, de a fiúk tudják, hogy ami fáj, még jobban fáj, ha megnyomkodják, s Péterke elkapta a fejét, mire az óvókisasszony el is vörösödött.

Péterkének részletesen el kellett mondani, hogy taposta meg a ló.

Csoportok támadtak már a szobában is. Egy rész a kályha mellett, más rész a kredencsarokban üldögélt s álldogált, az asszonyok a másik szobába húzódtak, s falusi szokás szerint rögtön elváltak a férfiaktól, mint az olaj a víztől.

– Forgács barátom – mutatta be a postamester igen szertartásosan az ismeretlen vendéget a háziasszonynak.

– Jó estét kívánok – mondta az ugyanolyan szertartásosan.

Erre az ismeretlen hangosan kezdett nevetni.

– Nem tetszik megismerni?… Nem?… Igazán nem?… Schöller Karcsira nem tetszik emlékezni?

– Jé, a Schöller számtartó fia?

– Igen, igen!

– Nahát istenem, ilyen változás! Frici, Frici, gyere csak, nézd: Schöller Karcsi.

Frici előjött, s darabig nyitott szájjal nézte az idegent, akkor fölsikoltott:

– Karcsi, maga az?

– Kezét csókolom, nagyságos asszony – s oly melegen csókolt kezet Fricinek… a tenyerét meg is csiklandozta más által észrevehetetlenül egy ujjával, úgyhogy Frici elkezdett piros lenni, s a szeme fényesedett, alig tudta takarni, egész teste egyszerre tűzbe jött, ó istenem, tizenöt év után találkozni az elsővel, akivel a tavasz ébredését érte meg az ember.

– Karcsikám, drága Karcsikám – mondta s csak nézett, nézett és pirult, s olyan volt, mint egy szép nagy kövér bárány -, nahát, istenem, istenem, – egyebet nem tudott mondani.

A Schöller-fiúnak nagy szőke bajusza nőtt, szép, kefélt Vilmos-bajusza; magas volt és nagy orrú. Bizony, ha az a múlt nem lenne, az ember kevés szépet látott volna rajta, de valaha igen jóban volt a két család. Dobyék és Schöllerék ezen a tanyán, persze Schöllerék bent laktak a községben, de mindig idekint voltak, mert az asszony nagyon vidám német asszony volt, nagyszerűen tudott varrni és dalolni; cseh lány volt és énekesnő szeretett volna lenni.

– Hát mit csinál, Karcsikám? – kérdezte a néni.

– Hát már nem tetszik tegezni? Postatiszt vagyok Budapesten. Kiszálláson voltam itt Bokodon, mert az ottani postahivatalnál valami szabálytalanság volt, s revíziót kellett csinálni: ez volt az én ünnepem! Hát én bizony úgy dolgoztam két napig, mint az őrült, hogy ma estére eljöhessek ide, ha ki nem tetszik zavarni.

– Hát a mama?

– Kezit csókolom, él.

– Jól van? Egészséges?

– Köszönöm szépen.

– Nem öregedett meg?

– Hát.

– Milyen egy gyönyörű elegáns nő volt.

– Igen, kezit csókolom. Hogy mindig a régi állapotban tetszenek lenni. Úgy vagyok én itt, mintha valami varázslat folytán visszaszálltam volna a múltba. Még erre az órára is emlékszem, milyen szépek voltak rajta ezek a rózsák, még mindig jár?

– Igen.

– Istenem, istenem, milyen csodálatos, drága, aranyos Fricike, sírni tudnék a boldogságtól. Emlékszik a sarokban a cimbalomra?

Fricike elpirosodott. Ott csókolta meg őt először a Karcsi a cimbalomnál, orvul, hátulról, ráugrott és összemaszatolta az arcát. Először úgy érezte, mintha valami nagy kutya nyálazta volna be, csak éjszaka, álom előtt jött rá, hogy ez csók volt. Szerelem. Az a valami jó, amiről már annyit hallott s olvasott…”

Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig – részlet

Advertisements

Véleményed van? ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s