Bella István: Hegedű

Ahogy a fűbe lehasalt,
s levette szemüvegét,
körbe, mint középkori lant,
megpendült füvenként a rét.

Ahogy megrezzent szeme,
s ide-oda, mint cimbalom-
verők
, villant tekintete,
hullani elállt a lomb.

S hogy mozdult, kényesen feküdt,
árnyát, mint ügyes muzsikát,
finom, törékeny hegedűt,
állukhoz szorították a fák,

ekkor… Ekkorra elaludt,
s a fák, a levegő, a rét,
szelíd, megjuhászodott
vadak, nézték a zenét,

a zenét, mi nem is volt zene,
csak arc, csak kéz, csak a csecs-
szopó kisbabák üteme:
csend, szuszogás és újra csend.

Bella István (Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – 2006. április 20.) Kossuth-díjas költő.

Advertisements

Véleményed van? ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s