Karinthy Frigyes: A zongora védelmében

Polgár, vigyázz a vártán!

– Hogy mivel töltöttem ezt az utóbbi tíz évet? – mondta a Polgár az udvarias és szórakozott kérdésre, megállva az utca közepén, a kérdező legnagyobb csodálkozására, mert nem várt ilyen hatást – hogy mivel töltöttem, azt kérdezed? – ismételte vadul, és megragadta a karját, mintha villám csapott volna le előttünk – hát most ide hallgass, ha kérdezted: meg fogom mondani neked, mert ebben a pillanatban jöttem rá magam is!

– Hallgass, ne szólj közbe! Jól tudom, ha szórakozottan kérdezted is, volt valami öntudatlan lenézés a kérdésedben. Jól tudom, mást vártatok tőlem, tíz évvel ezelőtt… eleget hallottam jósolgatni, abban az időben… Amilyen ostoba voltam, még el is hittem… Hát igen, a Sándor… suttogtátok körülöttem… abból kiváló ember lesz… ilyen tehetséggel… ilyen tudással, mint az övé… Mert ez volt a beállítás, tudod jól…

– Hadd el, ne dadogj nekem boldogságról, elégedettségről, ami többet ér holmi ragyogó karriernél… És ne dadogj családról, gyerekről… Nem családról, nem gyerekről van szó… nem ezekért áldoztam fel mindent, ahogy ostoba ellágyulásomban már-már hajlandó voltam elhinni magam is… elmondogatván a leckét, hogy nincs okom megbánni semmit, megért egy életet, hogy a fiaim újra kezdhetik… hogy erre volt jó életem egyetlen, utolsó esélye, ez a tíz év…

– Hát nem! Hazugság! Nem róluk volt szó! Egy perccel előbb, ha kérdezel, talán ezt feleltem volna – de közben elmentünk itt a bank előtt, és rajtam, mint valami ájult fogfájás, gyógyíthatatlan köszvény, megsajdult a jól ismert jelzőharang: már megint elmaradtam kamatrészletekkel! Vigye el az ördög, rendezni kell, különben… különben mégiscsak elviszik végre a…

– És ahogy ez a tíz éve sajgó és csöngető és berregő és rekedten recsegő kolomp a nyakamon, összeesett a kérdéseddel, egyszerre villámfényben lángolt fel előttem ez a tíz év, és most tudok már felelni neked. Hogy mivel töltöttem ezt a tíz évet, pajtás, azt kérdezed? A zongorámat védelmeztem, pajtás – a zongorámat védelmeztem, ahogy a katona védi hazáját… be voltam rukkolva, pajtás, szolgálatban voltam, katona voltam, pajtás, a fronton voltam, a lövészárokban voltam, harcoltam és verekedtem, egyetlen napi szünet és szabadság és kinevezés és kitüntetés nélkül és leváltás nélkül, utolsó csepp vérig, reménytelen és kilátástalan harcot, a zongorám védelmében!

– Bolond vagyok? Te vagy bolond, pajtás, hogy még nem látod világosan, így, ahogy én látom most! Igenis, ebben ment el ez a tíz év, a zongora védelmében, a zongorám védelmében, a zongoránk védelmében – az enyém és a mieink, a tieid is, ha tudni akarod! Mért, neked talán nincs zongorád – de bizony van! látom az orrodon, a réveteg tekinteteden, az árkokon a szemed alatt, a ráncokon a homlokodon, az őszülő hajadon, és úgy fordulok feléd, mint öreg, bolond Lear király az erdő viharában, szegény Tamáshoz, az őrületnek egy világos pillanatában: – “Neked is van zongorád, bolond?”

Van bizony, hogyne volna, ne is felelj – van zongorád, pajtás, mert ez volt a jelkép és a cégér és a lobogó – zongora a háromszobás lakáshoz, zongora részletre. Beethoven-fejjel a falon, a középosztályú polgári család megalakításának alapköve, jogosultsága és megkülönböztető disztinkciója, amivel a proletár fölé emelt az önérzetes társadalom, fekete paroli a tiszti zubbonyon, cifra felesleg: zongora az ebédlőben, amitől elhiszed és elhiteted magaddal és másokkal, hogy középosztály vagy, államfenntartó elem, családfenntartó, fontos valaki, tarthatsz feleséget, gyereket, szakácsnét – zongora az ebédlőben, kezdődhet a komoly élet!

– És ott állt a zongora, áldozati oltára a Polgári Család kétszázados eszményének, ott állt az ebédlőben, mint római patrícius házában Vénusz oltára, és a feleséged Brahmstól klimperozott, és szó volt róla, hogy az Eroicát is megtanulja majd, bár egy kicsit nehéz, és Ervinnek és Bocónak is lesz zongora-kisasszonya, főként Bocónak, akinek abszolút hallása van, majd karácsony után, ha egy kicsit jobban megy – és így telt el egy év, idillikus szépségben, ebédlőben a zongorával, amit egy világrész összeomlása közben harcolt ki számodra a francia forradalom, amiért Danton és Desmoulin feje fűrészporba hullt – zongora az ebédlőben, háromlábú Pithia-szék, jósolva és hirdetve a polgárság történelmi szerepét, hogy a nyerserő és létért való küzdelem szennyes habjaiból kimentsen és megőrizzen valamit, ami túl van gyomon és élet harcán, nemcsak durva keret, cél és tartalom is, szépség, költészet, szférák zenéje, isteni intés, hogy küzdj és bízzál a jelben!

– És küzdöttél és bíztál, míg egy napon, ó, nagyon is hamar, elhangzott füled mellett, előbb csak halkan és óvatosan, mint a kabinokat sorba járó steward udvarias figyelmeztetése, a léket kapott luxushajó alattságában: Veszélyben a zongora!

– Már alig emlékszel, hogy kezdődött. Azt a kis izét, mi is volt csak, elfelejtetted kifizetni, többszöri figyelmeztetés dacára, és egy napon megjelent két úr, és körülnézett a lakásban, és először a zongorát írták fel, azt mondták, ennyi elég, és amennyiben három nap alatt. Aztán, ettől fogva, már a részletfizetéses áruhitelt is csak úgy adták meg, ha a zongorára hivatkoztál… Kérem, mondtad gőgösen, berendezett lakásom van… Zongora is van? – kérdezték, és te kidüllesztetted a melled… és a három napból tíz esztendő lett, mint a mesében… Csodálatos volt ezzel a zongorával… Egyszerre csak kiderült, hogy olyan muzikális országban élsz, amilyent Rameau Franciaországa óta nem pipált még a világ: mindenki zongorát akart tőled, a te zongorádra fájt a foga kortársaidnak, a te zongorádat irigyelték tőled, azt akarta elvenni a fűszeres és a hentes és a norinbergi díszműárus, az állam és a kincstár és a bank és végén az uzsorás is, a vén Shylock, aki adott pénzt, de csak úgy, ha lekötötted eleven húsoddá és véreddé vált testrészedet, a zongorát… A zongora pedig, ott vicsorgatta száz fehér és fekete fogát, szűkölve, morogva, visszahúzódva az ebédlő sarkába, nem volt többé harmóniák dalos madara, reszkető, dühös állattá vált, akit neked kellett védeni, házőrző eb, aki mellől lassan szétszedték a házat, s akit neked kellett őrizni, megfeszülve, minden erőddel és tehetségeddel, mert most már egyre vadabb csatazajjal és hallalival tépték és cibálták… előbb kettő… aztán három… aztán mindenki…

– Igen… tépték és cibálták… mert ő volt az, most már tudom, ő a hírhedt vers fekete zongorája… akit vak mestere, a végrehajtó és ebei, tép és cibál – tép és cibál, ki a kezedből, fellegvárad utolsó, fekete lobogóját! Ez a fekete zongora, pajtás, és nem az, amit a költő beszélt… Fusson, akinek nincs bora…

– Nekem már nincs… Neked még van? És ha nem bírom tovább… ha nem bírjuk tovább… ha nem tudjuk tovább öntözni vérünk fekete borával… ha görcsösen kapaszkodó, gémberedett karunk elernyed, és elengedi… mi lesz akkor? Szennyes hullámok a süllyedő hajó bordáit… Már csak a szalon áll ki belőle, az ebédlővel… most már csak a zongora, látod?… mi kapaszkodunk bele, vagy ő kapaszkodik belénk, már nem is tudom… Ázsia felől zavaros, sárga áradat hömpölyög, roncsokat sodor a sziszegő buborék… árvíz sodorta mongol faházak deszkaroncsai összeverődnek, furcsa zene… facimbalom, amit emberi csontok pengetnek, egzotikus xilofon… ez volna ama chorus mysticus, a haldokló Faust hallucinálta távoli muzsika?… Egyre hangosabb lesz… Hallod még közben a zongora eltűnő szavát?… ezek a végső hangok… hallgasd csak…

A polgár megállt, fülelt… A csendes, budai utca egyik régi háza alatt ballagtak éppen – betett ablak mögül, a földszinti lakásból halkan, nagyon halkan, ismerős dallam szűrődött…

– Mozart Arabeszkje… igaz?

– Igen…

Csakugyan ezt a dalt pengette valaki odabent, a zongorán – vagy lehet, hogy csak a rádió szólt a régi, szegényes, háromszobás lakásban, árnyéka a zongorának, amit már elvittek egy ki nem fizetett adószámla fejében.

1931

Reklámok

Véleményed van? ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s