Gulyás Pál: Nyári zápor

Koppan a fák levelén az eső monotón kopogással,
válaszul andalodón reszket a friss, üde lomb.
Igy veri lassan a dalnok a cimbalom ércidegét, ha
távol a felhők közt megszületik a sötét.
Hosszu üvegfonalak húzódnak az ég tetejéről
a fúvó levegő lengeteg útain át:
táncol az égi fonál, csillog nemes étheri fénye
s milliom apró gömb robban az útköveken.
Nézd az eső sebesen lefutó vonalát: a szobádat
ráccsal övezte körűl s börtönöd itt ez a rács…

Mily jó volna így az esőt elnézni örökké,
sejtve az áramló fellegek illatait!

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Mészely József: Farsangi zeneszó

Hat hétig tart a bál,
Farsangi karnevál.
A prímás lánglelkű,
Izzik a hegedű.

Hat hétig dob pereg,
Furulya csicsereg,
Harsog a trombita,
Skáláz a zongora.

Csörög a kasztanyét,
Súg-búg a klarinét,
Lágyan zeng a hárfa,
Simogat a hangja.
Csöngedez a csengő,
Brummog a nagybőgő,
Igéz a citera,
Bűvöl a fuvola.

Pönög a cimbalom,
Hajráz a vigalom,
Nem csitul egyik sem,
Rezeg a bálterem.

Üzenik: dib, dara,
Suhanj el, tél fagya,
Dib, dara, dib, dere,
Csörgedezz, tél jege!

Mészely József (Sepsiköröspatak, 1956-)

Molnár Rózsa: Hegedűóra

Zeneórát tart tücsökmama a fűben.
Szúr a Nap, világra jön a gomba.
Fitos orrát legyezi eldűlőben.
Tücsökmamának egyezer a gondja.

Neveti a szellő hosszan, húrját nyújtja.
Súgja-búgja: Úgy kell játszani, nem így!
Ügyetlen tücsöklánynak dallamát elfújja.
Pityergő-szájú lánykánk könnyes-irígy.

A meleg meg csak jön, jön…
zuhan a fákra, virágra, fűre,
zuhan a tájra,
s a hegedülgető kisleányra.

Kányádi Sándor: Városi kánikula

Éjjel-nappal
forró katlan,
a hőség ki-
bírhatatlan.

Minden ház, mint
egy-egy kályha,
s mintha lépnél
eleven parázsra.

Se egy szellő,
se egy felhő,
se nyugatról
se keletről.

A nap mintha
megállt volna,
az éjnek is
nap a holdja.

S az utak, mint
sárkánynyelvek,
valósággal
sisteregnek,

s ugranának,
ha nem volna
híd alattuk,
a folyóba.

Kálmán Mária: Omega és alfa

Orpheus – Euridyke halálféltő álma
Ámor – Psyche olymposi mámorviszálya
Don Quiotte és Panza igazságvágya
A féltékenység paródiája.
Az Orlandók háromszázéves álma
A Mandarin pusztíthatatlan vágya
Kékszakállú herceg vára
A féltékenység balladája.
Pao-Jü vörös szobai álma
Salome Jánosért folytatott csábtánca
Tristan gyilkos és öngyilkos Isoldája
A féltékenység elégiája.
Ahogy mindezt bemocskolja a világ szája:
Az a féltékenység tragédiája.

Veres Piroska: Cím-dalom

Csinnadratta, cintányér
A sok gyermek mind ráér.
Dobot, verőt ütöget –
Ne feledd az ütemet!
Bátran s jókor üss oda –
Fő a dallam ritmusa.
Ritmusra topog a láb,
Szótagolva így kiált:
Két fe-ne-kű a do-bom
Fül-be-má-szó a da-lom!
S cimbalom, cimbalom
Ezüst szálon cím-dalom.
Benne dobog, dudorász
Szívem, táncos kis kanász.
Leveles a botja már –
Táncra perdül a határ:
Kismalac, a zöldfülű,
S bari nyakán csengettyű.

Megjelent 2010. június 2-án
Árkád című Szilágysági közéleti hetilapban.