2018.10.27. Hommage á Gerencsér Ferenc

Cimbalomhangverseny a 95 éve született cimbalomművész és -tanár emlékére

2018. október 27-én, szombaton 16:00 órakor a
Rákoshegyi Evangélikus Templomban
1174 Budapest, Tessedik tér 1.

Műsor:
Liszt Ferenc: Esti harangszó, Carrousel de Madame P-N
(Csendes Henrietta*, Kovács Mihály*)
Allaga Géza: B-dúr Koncertetűd (Ion Curteanu*)
Domenico Scarlatti: E-dúr Szonáta, f-moll Szonáta (Farkas Eszter, Móri Beáta)
Allaga Géza: d-moll Koncertetűd (Gódor Erzsébet)
Jean-Baptiste Lully: e-moll Allemande, Courante, Air Tendre, Gigue (Cimbalom TAnDem: Demlyén Krisztina, Tóth Andrea)
Allaga Géza: Vihar (Farkas Eszter)
Lamento di Tristano, XIV. század
Luys de Narváez: Paseabase el rey moro (Tóth Emese – ének, pszaltérium)
Liszt Ferenc: Sancta Dorothea, Toccata, Romance Oubliée (Móri Beáta, Szalai András)

*A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói

Reklámok

2016.11.25. Cimbalom hangverseny

Kép

ica70program

Oscar Wilde: A Readingi fegyház balladája

Mert a szil s a cser tavasszal ezer
Rügyet vigan nyitó,
De mennyire más a vad, viperás
Tövön nőtt bús bitó,
Mely ha tar, ha zöld, valakit megölt,
S gyümölcse undoritó.

És kegyteli táj, hol már mi se fáj,
A föld fiának az ég,
De fönn a bús padon a gúzs
Közt nyögni szörnyü a vég:
Az ég honát szűk hurkon át
Utólszor látni még…

És édes, amíg a szív ere víg,
Hegedűre az ifjui tánc,
A flóta ha zeng, a hárfa ha peng
És perdül a fürge tánc,
De jaj, ha holt lábad bomolt
Táncával a szélbe rángsz!

Így, napra nap, mi, sok árva rab,
Lestük szegény fiut,
S tünődtünk: jaj, ránk is talán
Ily végzet átka jut:
Les a gyúlt Pokol s csak bujdokol
Vak lelkünk s mit se tud.

 

(Fordította: Tóth Árpád – részlet)

Tóth Árpád: Régi dallamok

Egy ismeretlen szép lány zongorázik.
Fájó dallam, mint örvénylő patak,
Lüktet fülembe a kis kerti házig,
Hol meghúzódva ülök hallgatag.
Kivül merev, bús tömbökké verődvén
Merengnek vénhedt, hajlott testü fák,
Jégkéreggé fagy rajtuk a verőfény,
Kék árnyukban ül hűs szomoruság…

Ellobbant lángelmék halk muzsikája
Füröszti fáradt, sáros lelkemet,
S úgy fáj, hogy éltem mért fonnyadt sivárra,
Mint holt mező, mit tar homok temet.
A drága múlt ragyog fel ím előmbe,
Mint éji tó, az árnyruhás, borús,
Ha hűs tükrén piros fényét elöntve
Kigyúl a nap, a szent, tűzkoszorús…

Szivem mélyén, a bíbor koporsóban
Holt álmok népe ébredez, remeg.
S naiv ritmusra fürgén, rikitóan
Körültáncolnak és megejtenek.
Édes, mélységes, halk gyerekszerelmem
Üde melegét újra érezem,
Az agg lugasban ülünk újra ketten,
S vékony, fehér kezéhez ér kezem…

A zongorán künn új dal zúgva harsan,
Vonagló, jajgató, éles, sötét,
S én felriadva, könnyes szemmel, halkan
Lefogom ábrándjaim kék szemét.
Ó, mért is volt álmodni annyi álmot,
Fényes mennyország, mért szálltál le rám,
Ha pár év múltán életed s halálod
Egy halk futam egy ócska zongorán…

 

z_Piano_1875_76_Renoir

Weöres Sándor: Suhanás a hegedűkön

WeoresBomló fehér amint lebegő törzs alatt
izzó sürüsödés éle rásujt, remegve
levegő-lombu fák, a test-nélküli penge
üres szivébe szel, sértetlenül halad,

híg eleven ezüst és forró jég szalad,
de sehol senki sincs, már csak önmaga leple,
megkétszerezve a feledést is feledve
buknak álmukba, ő mégtöbb jelet mutat:

“…mind ismerem, pedig nem látok a hegyekre,
fürösztő köd fedi szemérmes arcukat,
látóhatárra mint hosszú rend csorba bögre

a kőszál-sor vonúl! falak közt hódolat
e magas szűzekig magából mér utat
és ráforr, este van, az átkékült üvegre.”