Charles Dickens: Twist Olivér – részlet

HUSZONHARMADIK FEJEZET
mely röviden összefoglalja Bumble úr és egy hölgy kellemes társalgását,
és bebizonyítja, hogy egy bizonyos tekintetben még az egyházfi is érzékeny

Kegyetlenül hideg éjszaka volt. A hó vastag, kemény kéregként fagyott a földre, úgyhogy csak a mellékutcákba és sarkokba sodort hórakásokat kavarhatta fel a süvöltő fagyos szél.

A szél felkapta fehér zsákmányát, kitombolta rajta dühét, vad hófelhőket kavart fel, aztán ezer homályos, csillogó folttá szórta szét. Ádáz, sötét, csontig vágó hideg éjszaka volt. Azok, akiknek jó otthonuk van, ilyenkor jóllakottan körülülik a tüzet, és hálát adnak istennek, hogy fedél alatt vannak. A hontalan éhezők, a nyomorultak pedig lefeküsznek a hóba, és ott pusztulnak. Sok kiéhezett csavargó hunyja le ilyenkor szemét az utcán. Nem lehet akkora bűnük, hogy a másvilágon ennél rosszabb helyre kerüljenek, bárhová is jutnak.

Ilyen idő volt, amikor Corneyné, annak a dologháznak a gondnoknője, melyet beszámolónk elején Twist Olivér szülőhelyeként jelöltünk meg, kis szobájában letelepedett a vidáman pattogó tűz mellé, és nagy megelégedéssel szemlélte a kis kerek asztalt, melyen csupa olyan jó dologgal megrakott tálca állott, amiben egy gondnoknő örömét lelheti. Corneyné éppen egy csésze tea élvezetére készült. Odapillantott a tűzre, ahol egy egészen kicsi teafőző dünnyögött egészen halk dalt. Elégedettsége nőttön-nőtt, annyira, hogy végül még el is mosolyodott.

“Bizony – mondta az asztalra könyökölve, s eltűnődve bámult a tűzbe -, minden okunk megvan rá, hogy elégedettek legyünk a sorsunkkal. Bizony, bizony, bárcsak tisztában lennénk vele.”

Szomorúan csóválta fejét: azoknak a szegényházi ápoltaknak lelki vaksága fölött szánakozott, akik nincsenek tisztában vele. Ezüstkanállal (magántulajdona volt) belenyúlt a kétunciás bádog teásdoboz mélyébe, aztán hozzálátott az ital elkészítéséhez.

Néha a legjelentéktelenebb apróság is meg tudja zavarni lelkünk egyensúlyát. A fekete teáskanna, mely nagyon apró volt, Corneyné rövid, de határozott erkölcsi prédikációja alatt hirtelen megtelt, a víz kibuggyant belőle, és kissé leforrázta Corneyné kezét.

“Nyavalyás teáskanna – mondta az érdemes gondnoknő, és igen gyorsan letette az edényt -, ostoba kis jószág, csak két csészére való fér el benne. Ki veheti hasznát egy ilyen edénynek? Bizony, csak egy olyan szegény, magányos teremtés, mint amilyen én vagyok. Istenem, istenem!”

Ismét székébe roskadt, az asztalra könyökölt, és elgondolkozott magányos élete fölött. A kis teáskannáról eszébe jutott Corney úr, aki alig huszonöt éve halt meg, és elfogta a szomorúság.

“Sohasem találok másikat – mondta elszontyolodva -, sohasem találok még egy ilyet.”

Hogy ez a megjegyzés a férjére vagy a teáskannára vonatkozott-e, azt nem lehet biztosan tudni. Lehet, hogy az utóbbira, mert Corneyné a kannára nézett, mialatt beszélt, s később kezébe is vette. Az első korty után kopogás zavarta meg.

– Szabad – mondta élesen. – Biztosan megint valamelyik öreg nő haldoklik. Mindig akkor halnak meg, mikor én táplálkozom. No, mit áll ott az ajtóban, ne engedje be a hideget. Mi baj van?

– Semmi, asszonyom, semmi – válaszolta egy férfihang.

– Nohát – kiáltotta a gondnoknő kedvesebben -, Bumble úr!

– Szolgálatára, asszonyom – mondta Bumble úr, aki azért időzött az ajtóban, hogy tisztára törölje a cipőjét, és lerázza köpenyéről a havat. Azután, egyik kezében háromszögletű kalapjával, a másikban egy csomaggal belépett. – Csukjam be az ajtót, asszonyom?

A hölgy illemtudóan habozott, és azon gondolkozott, hogy nem illetlen dolog-e Bumble úrral csukott ajtó mögött lenni. Bumble úr, aki nagyon fázott, mialatt az asszonyság habozott, engedély nélkül becsukta az ajtót.

– Kutya hideg van, Bumble úr – mondta a gondnoknő.

– Bizony, kutya hideg, asszonyom. Pogány idő ez, nem sok jót hoz az egyházközségnek. Húsz negyedkenyeret és másfél sajtot osztottunk ki ma délután, és ezek a koldusok még sincsenek megelégedve.

– Hát persze. Mikor elégedettek ezek, Bumble úr? – szólt a gondnoknő, teáját szürcsölgetve.

– Így van ez, asszonyom. Itt van például egy ember, akinek nagy családjára való tekintettel egy egész kenyeret és egy jó font sajtot adtunk. Azt hiszi, hálás volt? Egy cseppet sem. Tudja, mit csinált, asszonyom? Szenet kért. Csak egypár darabot, csak egy zsebkendőre valót. Szenet. Szeretném tudni, minek neki a szén. Talán a sajtját akarja megpirítani rajta, hogy aztán újat kérjen? Ilyenek ezek mind, asszonyom. Ha ma egy kötényre való szenet adunk nekik, holnapután szemtelenül megint kérnek. Példátlan dolgok ezek. Tegnapelőtt beállít hozzám egy ember – ön, Corneyné, férjes asszony volt, elmondhatom hát -, egész öltözete egy rongydarab volt, az is a hátán (Corneyné e szavaknál lesütötte szemét). Odajön a felügyelőhöz, aki akkor éppen vendégeivel ebédelt, és azt mondja, hogy segélyre van szüksége. Minthogy nem akart elmenni, és nagyon megbotránkoztatta a társaságot, a felügyelő adatott neki egy font krumplit és egy font zabkását. “Istenem – mondja erre a hálátlan gazember -, mit érek én ezzel? Annyi, mintha vas szemüveget adnának.” “Nagyon helyes – mondja erre a felügyelő -, akkor visszaveszem, és nem kap mást.” “Akkor kint halok meg az utcán” – mondja a csavargó. “Fogadjunk, hogy nem hal meg” – mondja a felügyelő.

– Haha, nagyon jó, ez rávall Grannet úrra. Aztán mi történt, Bumble úr? – kérdezte Corneyné.

– Aztán az történt, asszonyom, hogy a fickó elment, és valóban ott halt meg az utcán. Ilyen átkozottan önfejűek ezek a koldusok.

– Példátlan, példátlan! – mondta felháborodva a gondnoknő. – Nem tartja helytelennek, Bumble úr, hogy házon kívül is osztunk segélyt? Ön tapasztalt úriember, önnek értenie kell ehhez.

– Corneyné asszony – mondta az egyházfi a jólértesültek és beavatottak fölényes mosolyával -, a házon kívüli segélyezés, ha helyesen történik, az egyházközség biztosítószelepe. Az a lényege, hogy mindig azt adjuk a szegényeknek, amire nincs szükségük, és akkor hamarosan beleunnak a dologba, és nem alkalmatlankodnak többet.

– Nahát – kiáltotta Corneyné -, ez aztán remek!

– Bizony. Magunk között mondva, asszonyom, ez a mi alapelvünk. Ha elolvassa azokat az eseteket, amelyeket a ripők újságok felfújnak, mindig azt fogja ott találni, hogy a beteg családok néhány szelet sajtot kapnak az egyházközségtől. Ma már ez a szabály az egész országban. De – mondta az egyházfi, és csomagja kibogozásához látott – ezek hivatalos titkok, nem szabad róla beszélni, csak nekünk, egyházközségi tisztviselőknek egymás között. Itt van két palack portói bor, amit az elöljáróság a kórház számára rendelt, valódi, friss, remek portói bor. Ma délelőtt fejtették a hordóból. Olyan átlátszó, mint az üveg, s nincs az alján semmi üledék.

A fény felé tartotta az egyik palackot, megrázta, hogy megvizsgálja a bor kiváló minőségét, majd mindkét üveget a szekrény tetejére tette, aztán távozni készült.

– Fázni fog az úton, Bumble úr – mondta a gondnoknő.

– Bizony – mondta Bumble, és feltűrte gallérját -, a szél csaknem lefújja az ember fülét.

A gondnoknő a kis teafőzőről az egyházfira nézett, aki az ajtó felé indult, és torkát köszörülte, hogy elbúcsúzzon tőle. Némi töprengés után szemérmesen megkérdezte az egyházfit, nem akar-e egy csésze teát.

Bumble úr abban a szempillantásban visszahajtotta gallérját, kalapját és botját egy székre tette, majd az asztalhoz ült. Miközben lassan a székre ereszkedett, a hölgyre nézett. A hölgy a kis teafőzőre szegezte pillantását.

Bumble úr ismét köhintett, és alig észrevehetően elmosolyodott.

Corneyné felállt, hogy a szekrényből még egy csészét és csészealjat vegyen ki. Mikor ismét leült, pillantása ismét találkozott a délceg egyházfiéval. Az asszony elpirult, és hozzálátott a teakészítéshez. Bumble úr ismét köhögött, hangosabban, mint az előbb.

– Édesen szereti, Bumble úr? – kérdezte a gondnoknő, és feléje nyújtotta a cukrosszelencét.

– Nagyon édesen, asszonyom – válaszolta Bumble úr, s erősen Corneyné szemébe nézett. Ha egyházfi valaha is gyengéd lehet, akkor most Bumble úr határozottan az volt.

A tea elkészült, az asszony szó nélkül feléje nyújtotta. Bumble úr zsebkendőjét térdére terítette, hogy a lehulló morzsák elmaszatolódásukkal ne csorbítsák nadrágjának szépségét, majd evés-iváshoz látott. E két váltogatott élvezet közben időnként mélyet lélegzett, ez azonban nem befolyásolta károsan étvágyát, sőt ellenkezőleg, megkönnyítette számára a tea és pirított kenyér fogyasztását.

– Önnek macskája van, asszonyom, amint látom – mondta Bumble úr, amikor észrevette, hogy a tűz mellett egy macska melegszik kis kölykeivel. – És kiscicái is vannak, mi a csuda!

– Kimondhatatlanul szeretem őket, Bumble úr, olyan vidámak, olyan kedvesek, olyan jókedvűek, hogy valósággal elszórakoztatnak.

– Nagyon kedves állatok, asszonyom, és nagyon háziasak – felelte Bumble úr helyeslő hangon.

– Ugye? – kiáltotta lelkesen a gondnoknő. – Nagyon szeretik az otthonukat, ennek örülök a legjobban.

– Corneyné asszony – mondta Bumble úr lassan, és teáskanalával taktust vert szavaihoz -, meg kell jegyeznem, hogy ha egy macska vagy macskakölyök önnél élne, és nem szeretné az otthonát, akkor nem is macska, hanem szamár lenne.

– Ugyan, Bumble úr! – tiltakozott Corneyné.

– Nem kell véka alá rejteni az igazságot – mondta Bumble úr, és lassan, csaknem szerelmesen forgatta a teáskanalat, ami magatartását kétszeresen hatásossá tette -, én a vízbe fojtanám a macskát, ha nem szeretne itt élni.

– Ön kegyetlen ember – mondta élénken a gondnoknő, miközben az egyházfi teáscsészéje után nyúlt -, és ezenkívül még kemény szívű is.

– Kemény szívű vagyok, asszonyom – mondta Bumble úr -, kemény szívű?

Többet nem mondott. Szótlanul átnyújtotta csészéjét, közben megszorította Corneyné kisujját, tenyerével kettőt ütött a mellényére, nagyot sóhajtott, és székét egy vonalnyival elhúzta a tűz mellől.

Kerek asztal mellett ültek, egymással szemben. Amikor Bumble úr egy kissé eltávolodott a tűztől, ezzel önkéntelenül növelte a közte és a hölgy között levő távolságot. A bölcs olvasó ezt a cselekedetet nyilván hősi tettként fogja megcsodálni, hiszen az idő és a hely most alkalmas lett volna arra, hogy Bumble úr kifejezést adjon azoknak a gyengéd semmiségeknek, melyek talán kedvesen hangzanak a könnyelmű és esztelen emberek ajkáról, de nem egyeztethetők össze bírák, képviselők, miniszterek, polgármesterek és más közéleti nagyságok, főleg pedig egyházfiak komoly méltóságával, mert hiszen köztudomású, hogy éppen az egyházfiak a leghajthatatlanabbak és a legtekintélyesebbek valamennyi közül.

Akármilyenek is voltak azonban Bumble úr szándékai (bizonyos, hogy a legjobbak voltak), sajnos, mint már az előbb is megjegyeztük, az asztal kerek volt.

Így történt, hogy amint Bumble úr egyre jobban növelte a köztük levő távolságot, lassanként annál közelebb került ahhoz a székhez, melyen a gondnoknő ült. Végül a két szék összeért, s ekkor Bumble úr abbahagyta az utazást.

Ha a gondnoknő most jobb felé húzódott volna székével, megégette volna a tűz, ha pedig bal felé húzódott volna, Bumble úr karjaiba esik, ezért, miután illemtudó és előrelátó gondnoknő volt, a helyén maradt, és Bumble úrnak még egy csésze teát adott.

– Kemény szívű vagyok, Corneyné asszony? – kérdezte Bumble úr teakevergetés közben, a gondnoknő arcába nézve. – Ön is kemény szívű, asszonyom?

– Nahát – kiáltotta a gondnoknő -, hogy kérdezhet ilyet egy nőtlen ember? Miért akarja ezt tudni, Bumble úr?

Az egyházfi utolsó cseppig kiitta teáját, megevett egy darab pirítóst, lerázta öléből a morzsákat, megtörölte száját, aztán igen megfontoltan megcsókolta a gondnoknőt.

– Bumble úr! – kiáltotta az illemtudó hölgy igen halkan, mert annyira megijedt, hogy majdnem elvesztette a hangját. – Bumble úr, mindjárt sikoltok!

Bumble úr nem válaszolt, hanem lassan, méltóságteljesen a gondnoknő dereka köré fonta karját.

A hölgy erre az újabb merészségre bizonyára beváltotta volna sikoltási ígéretét, ha enemű igyekezetét nem tette volna feleslegessé egy gyors kopogtatás az ajtón. E pillanatban Bumble úr rendkívül fürgén a borospalackok mellett termett, és hevesen törölgetni kezdte azokat, miközben a gondnoknő hangosan kiszólt: – Ki az? – Meg kell jegyezni, hogy a hirtelen meglepetés előnyösen ellensúlyozta előbbi félelmét, mert hangja újra megjött, és hivatalos keménységgel csattogott.

– Kérem szépen, asszonyom – mondta egy aszott, öreg, förtelmesen csúnya szegényházi asszony -, az öreg Sally haldoklik.

– Mi közöm hozzá? – förmedt rá dühösen a gondnoknő. – Én nem tarthatom életben, nem igaz?

– Nem, nem, asszonyom – felelte az öreg nő -, már senki sem tarthatja életben. Nem lehet már segíteni rajta. Én sok embert láttam meghalni, kis csecsemőket és megtermett, erős férfiakat, jól tudom, mikor jön a halál. De ennek szegénynek valami gond nyomja a lelkét. Ha nincs rohama (ritkán nincs, mert nagyon rossz bőrben van), akkor azt mondja, hogy mondanivalója volna, amit magának meg kell hallgatnia. Nem tudna nyugodtan meghalni, amíg maga meg nem hallgatja, asszonyom.

Erre a közlésre a tiszteletre méltó Corneyné igen változatos szavakban szidta az olyan öreg nőket, akik nem tudnak anélkül meghalni, hogy ne zavarnák feljebbvalóikat. Felkapott egy vastag kendőt, beleburkolózott, és röviden megkérte Bumble urat, hogy maradjon a szobában, amíg ő vissza nem jön, mert nem lehet tudni, mi történik. Rászólt az öreg nőre, hogy siessen, szedje a lábát szaporán, aztán dohogva követte.

Bumble úr, amikor magára maradt, kissé rejtélyesen viselkedett.

Kinyitotta a szekrényt, megszámlálta a teáskanalakat, tenyerében méregette a cukorfogókat, alaposan megnézte az ezüst tejescsészét, hogy valódi-e, s amikor kielégítette kíváncsiságát, félrecsapva feltette háromszögletű kalapját, és rendkívül ünnepélyesen négyszer körültáncolta az asztalt. E rendkívül különös szertartás után ismét letette kalapját, a kandalló elé állt háttal, és látszott rajta, hogy gondolatban pontos leltárt vesz fel a szoba bútorzatáról.

Reklámok

Véleményed van? ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s