2016.07.30. Bartók Rádió: Hungarikum lett a cimbalom

július 30., szombat

12.05: Népzene – itthonról
Hungarikum lett a cimbalom

Immár két hangszer szerepel a hungarikumok között, hiszen a tárogató mellett most már a cimbalom is felkerült a gyűjteménybe. Mindkét hangszer egyébként a XIX. század második felében született a világhírű hangszerkészítő, feltaláló Schunda Vencel József hangszergyárában, Budapesten. Mára a cimbalom használatos – a népzenén kívül – a dzsesszben, a komolyzenében és a világzenében is. Korunk legkiválóbb cimbalmosainak felvételeiből válogatnak a műsorban.

Reklámok

2016.06.11. Bartók Rádió. Tendl Pál cimbalmos

június 11., szombat

12.05 Népzene – itthonról
Néprajzi kalandozás: Az Őrség és a Göcsejség

A műsor délnyugat Magyarországgal folytatja a Kárpát-medence népszokásainak bemutatását. Ma, a nyugati határszélen fekvő Őrség, vagy Őrvidék, a Zala folyó forrásvidékén, illetve a Zalaegerszegtől délre elterülő Göcsej vidék folklórját ismerheti meg a hallgató. E vidéken számtalan kiváló muzsikus él: ilyen volt a körmendi születésű Tendl Pál cimbalmos-prímás.

2015.11.13. MR-3: Útlevél nélkül

MR-3 Bartók Rádió
november 23., péntek

22.00 Útlevél nélkül – az igazi crossover
Útirány: Maros vidéke, Mars

1. Marossárpataki cimbalmos táncdallamok (Berzenke Együttes)
2. Hubay: III. csárdajelenet (Maros vize folyik csendesen (Szigeti József – hegedű, Földes Andor – zongora)
3. Gabalygós – Marossárpatak (Székelyföld, Unger Balázs és barátai)
4. Weiner: I. divertimento – III. tétel – Marosszéki keringős (Pantaleon Cimbalomegyüttes)
5. Kodály: Marosszéki táncok (Philharmonia Hungarica, vez.: Doráti Antal)
6. Biber: Battalia – Mars (Il Giardino Armonico, vez: Giovanni Antonini)
7. Holst: Bolygók – Mars, a háborúskodó (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Adrian Boult)
8. Bowie: Élet a Marson (King´s Singers)
9. Erdész Róbert-Kollár Attila: Marsbéli krónikák – részlet (Solaris Együttes)

Szerkesztő-műsorvezető: Becze Szilvia
Zenei szerkesztő: Veisz Gábor

Berzsenyi Dániel: A táncok

Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel
A népek lelkét s nemzetek ízleteit.
A német hármas lépéssel lejtve kering le,
S párját karja közé zárja s lebegve viszi.
Egyszerű a német mindenben, s csendesen örvend,
Egyet ölel mindig, s állhatatos szerető.
A gallus fellengve szökik, s enyelegve kacsingat,
Párt vált, csalfa kezet majd ide, majd oda nyújt:
Ez heves és virgonc, örömében gyermeki-nyájas,
Kényeiben repdez, s a szerelembe’ kalóz.
A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde,
Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit.
Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve,
S búja hevét kényes mozdulatokba szövi;
Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra
(Megveti a lyánykát a diadalmi dagály),
S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal
A testhalmok közt ugrani hőseivel.
Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe,
Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.
Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örüljön!
Férfierő s lelkes szikra feszíti erét.

[1811]

A Cimbalom Világtalálkozó nyitókoncertje

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. október 5. szerda

Vigyázó Sándor Művelődési Ház

1173 Budapest, Pesti út 113. Telefon: 256-4626, fax: 256-7403

  • az Örs vezér teréről a 97E, 169E, 161,
  • Kőbánya alsó vasútállomástól a 162A,
  • Kőbánya-Kispestről a 202E jelzésű busszal
    A megálló neve: Bakancsos utca

térkép

18:30 ünnepélyes megnyitó

19:00 hangverseny

Műsor:

1. Balassa Sándor (1935-): Cimbalom Koncert vonószenekarral – ősbemutató
Concert for cimbalom and string orchestra – premiere

Herencsár Viktória – cimbalom
Concerto Filharmónia, karmester/ conductor: Balogh Lázár

2. Jean-Philippe Rameau (1683 – 1764):
L’Egyptienne (The Egyptian – Egyiptomi lány)
La Poule (The Hen – A tyúk)
Les Sauvages (The Savages – Vademberek)

Cimbalom TAnDem:
Demlyén Krisztina és Tóth Andrea – cimbalom

3. Székelyföldi táncok/ Dances from Transsylvania
Werboogie
Chick Corea (1941-): Spain

Balogh Kálmán – cimbalom, György Mihály – gitár, Novák Csaba – nagybőgő

4. V. Herencsár: A hattyú (improvizáció egy burját népdalra)
The swan (improvization for a Buriatian folk melody)
Herencsár Viktória – cimbalom, Martonosi György – dob / drums

5. Lassú magyar Tendl Pál dallamaiból –
Slowly Hungarian from the melodies of Pal Tendl
Ez a világ (Erdélyi muzsika) – This is the world (music from Transsylvania)
Ablakimba (Turai dal) – In my window (folk melody from Tura)

Cimbaliband: Unger Balázs – cimbalom, ének / cimbalom, vocal
Szita Eszter – ének/vocal
Boda Gellért – hegedű, tölcséres hegedű / violin, horn violin
Pataj Péter – nagybőgő, basszusgitár/ contrabass, bass guitar
Unger Gergő – gitár, ének / guitar, vocal
Horvát Dániel – dob, derbuka, cajon, kanna/drums, derbuka cajon, kettle

6. Bárdos Lajos (1899-1986): A szántói híres utca / Hungarian folk song

A Czimra Gyula Általános Iskola, a Diadal Úti Általános Iskola és a Gregor József Általános Iskola egyesített gyermekkara, tanárok: Molnárné Virág Zsuzsa, Szabó Ágnes, Kalacsiné Nyiszlai Zsuzsa. Közreműködnek az est szereplői.

III. Országos népzenei verseny 2012

A verseny időpontja: 2012. március 30-31. április 13—14.

Rendező: Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola
Cím: 2600 Vác, Kossuth tér 3.
Telefon: 06-27-317-180
E-mail: info….pikethy.net; igazgato….pikethy.net
Honlap: www.pikethy.net
A verseny helyszíne: Bartók Béla Zeneiskola AMI
2600 Vác, Konstantin tér 8.

A verseny célja: Lehetőséget biztosítson a zeneművészeti szakközépiskolák népzene fő- és mellékszakos növendékei számára tehetségük kibontakoztatására, felkészültségük bemutatására, valamint hogy számot adhassanak arról, meddig jutottak el zenei anyanyelvi hagyományaink elsajátításában és hiteles tolmácsolásában.

A verseny jellege: Gyakorlati verseny.

A verseny fordulói: Iskolai válogatók, országos döntő.

Korcsoportok:
I. korcsoport: 9. évfolyam
II. korcsoport: 10. évfolyam, valamint a szakképző I/13. évfolyam,
III. korcsoport: 11. évfolyam, valamint a szakképző II/14. évfolyam,
IV. korcsoport: 12. és 13. évfolyam, valamint a szakképző III/15. évfolyam tanulói.

A verseny kategóriái:
A) Szóló
Ének, hegedű, citera, tambura, koboz, klarinét, tárogató, tekerő, cimbalom, furulya, duda, harmonika.

B) Kísérő hangszer
Brácsa, bőgő, citera, tambura, koboz, klarinét, tárogató, tekerő, cimbalom, furulya, duda, harmonika.

C) Hangszeres együttes
1. 2 fős zenekar énekkel vagy anélkül (furulya-gardon, furulya-koboz, hegedű-gardon, hegedű-koboz, szólóhangszer kontrakísérettel).
2. Dallamhangszerekből álló 2-3 fős hangszeres, hangszeres-énekes együttes.
3. 3-5 fős, egynemű hangszerekből álló együttes (pl. vonószenekar, tamburazenekar, citerazenekar).
4. Vegyes összetételű 4 vagy több fős hangszeres, hangszeres-énekes együttes (pl. vonószenekar cimbalommal vagy klarinéttal kiegészülve).

D) Énekegyüttes
1. Énekkettősök vagy -hármasok
2. 4-10 fős énekegyüttesek

SZÓLÓ KATEGÓRIÁK

A) SZÓLÓ KATEGÓRIA
Ének, hegedű, citera, tambura, koboz, klarinét, tárogató, tekerő, cimbalom, furulya, duda, harmonika.
A verseny követelményei:
Egy-egy összeállítás időtartama maximum 5 perc lehet.
Az összeállításokon belül szerepeljenek különböző karakterű és tempójú darabok.
A kíséretet tanár vagy vendég közreműködő is elláthatja.

B) KÍSÉRŐ HANGSZER KATEGÓRIA
Brácsa, bőgő, citera, tambura, koboz, klarinét, tárogató, tekerő, cimbalom, furulya, duda, harmonika.
A verseny követelményei:
Egy-egy összeállítás időtartama maximum 5 perc lehet.
Az összeállításokon belül szerepeljenek különböző karakterű és tempójú darabok.
A kíséretet tanár vagy vendég közreműködő is elláthatja.
A szóló és a kísérő hangszer kategória verseny anyaga: Kötelező és szabadon választott művek.

ÉNEK
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Népdal összeállítás karádi népdalokból a Pátria felvételek és Vikár László karádi gyűjtése alapján.
2. Parlando rubato előadásmódú zoborvidéki vagy szilágysági menyasszony búcsúztatók.
Szabadon választott népdal összeállítás, a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Népdal összeállítás Bodor Anikó: Vajdasági magyar népdalok I-III. köteteiből és hang- felvételeiből.
2. Egy parlando rubato előadásmódú, régi stílusú klasszikus ballada vagy történeti ének. Kérjük, hogy az esetleges rövidítéseket a történet teljességének megtartásával alkalmazzák!
Szabadon választott népdal összeállítás, a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Népdal összeállítás Lajtha László széki gyűjtéséből.
2. Székelyföldi keserves ének.
Szabadon választott népdal összeállítás, a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Moldvai népdal összeállítás a Pátria gyűjtések alapján, Domokos-Rajeczky: Csángó népzene I-III. köteteinek felhasználásával.
2. Parlando rubato előadásmódú mezőségi lírai népdal/ok.
Szabadon választott népdal összeállítás, a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

HEGEDŰ
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a bogyiszlói zenekar felvételei alapján.
2. Széki táncrend részlet Ferenci Márton „Zsuki” zenei anyagából.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a kisari zenekar felvételei alapján.
2. Kalotaszegi összeállítás Fodor Sándor „Neti” felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Felső-Maros menti összeállítás a vajdaszentiványi Horváth Elek zenei anyagából.
2. Összeállítás a kartali zenekar felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Szóló hegedűjáték: egy táncdallam és egy parlando rubato dallam egy díszített előadásmódú területről (Mezőség, Kalotaszeg, Gyimes).
2. Összeállítás a magyarpalatkai Kodoba Béla és Márton zenekarának felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

BRÁCSA, BŐGŐ
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a bogyiszlói zenekar felvételei alapján: ugrós, lassú és friss csárdás dallamok kísérete.
2. Széki táncrend részlet Ferenci Márton „Zsuki” zenei anyagából: magyar, lassú, csárdás dallamok kísérete.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a kisari zenekar felvételei alapján: oláhos, verbunk, lassú és friss csárdás dallamok kísérete.
2. Kalotaszegi összeállítás Fodor Sándor „Neti” felvételei alapján: legényes, csárdás és szapora táncdallamok
kísérete.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Felső-Maros menti összeállítás a vajdaszentiványi Horváth Elek zenei anyagából: sebes forduló, csárdás, korcsos és cigánycsárdás táncdallamok kísérete.
2. Összeállítás a kartali zenekar felvételei alapján: lassú csárdás, bukós és mars táncdallamok kísérete.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Gömöri hallgató, lassú és friss csárdás, verbunk.
2. Összeállítás a magyarpalatkai Kodoba Béla és Márton zenekarának felvételei alapján: akasztós, ritka csárdás, szökős és ritka magyar táncdallamok kísérete.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

CITERA
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Tuka Zsigmond citerás felvételei alapján.
2. Összeállítás Sajti Mihály vagy Mező Józsefné Bozsik Margit citerás felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Cs. Nagy Balázs, Zsila Kálmán, Boruzs András és Kancsel János felvételei alapján.
2. Összeállítás Cuci József vagy Maszlag Józsefné citerás felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Vass Sándor, Orbán István, Márton István és Balatinc István somogyi adatközlők felvételei alapján.
2. Összeállítás Dékány János és Koller József dunafalvi adatközlők vagy Takács József és Takács Józsefné szentlőrinci citerások felvételeiből.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Papp Rókus és Bársony Mihály citerás felvételei alapján.
2. Összeállítás Szaszkó József turai citerás felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

TAMBURA
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a bogyiszlói zenekar felvételei alapján: ugrós, lassú és friss csárdás dallamok.
2. Összeállítás a magyarországi szerb tamburás felvételekből.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a bátmonostori zenekar felvételei alapján.
2. Összeállítás horvát tamburás felvételekből.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a dávodi zenekar felvételei alapján.
2. Összeállítás Vujicsics Tihamér gyűjtéséből.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a mohácsi Kovács dinasztia tamburás felvételei alapján.
2. Összeállítás Bartók Béla bánáti gyűjtéséből.
Szabadon választott összeállítás nemzetiségi népzenei anyagból.

KOBOZ
I-IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Öt különböző karakterű dallam Gyöngyös György moldvai kobzás adatközlő anyagából.
2. Négy táncdallam Paul Vasile kobzás felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás.

KLARINÉT
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás dél-dunántúli dallamokból.
2. Összeállítás gömöri dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Felső-Tisza-vidéki dallamokból.
2. Összeállítás székelyföldi dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Galga-menti dallamokból.
2. Összeállítás bukovinai székely dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás dél-alföldi dallamokból.
2. Összeállítás eleki román dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

TÁROGATÓ
I-II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás a Rákóczi-dallamkör dallamaiból.
2. Összeállítás Gömör megyei dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III-IV. korcsoport:
Kötelező anyag
1. Összeállítás Felső-Tisza-vidéki dallamokból.
2. Összeállítás székelyföldi dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

TEKERŐ
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Bársony Mihály (Tiszaalpár) vagy Varga Mihály (Kiskunfélegyháza) felvételei alapján.
2. Összeállítás a jeles napokhoz kapcsolódó szokásdallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Balla István (Fábiánsebestyén) felvételei alapján.
2. Somogyi összeállítás.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Kiss József (Szentes) felvételei alapján.
3. Összeállítás a Vietorisz- vagy a Kájoni-kódex régi magyar táncaiból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Szenyéri Dániel (Szentes) felvételei alapján
2. Összeállítás a francia barokk udvari zenéből.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

CIMBALOM

I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás bogyiszlói dallamokból.
2. Összeállítás Tendl Pál soproni cimbalmos felvételei alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Maros-menti összeállítás a vajdaszentiványi zenekar felvételei alapján.
2. Rábaközi összeállítás.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Szatmári összeállítás.
2. Sóvidéki összeállítás.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Bonchidai összeállítás.
2. Összeállítás magyarpéterlaki felvételek alapján.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

FURULYA
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Somogyi összeállítás.
2. Összeállítás székelyföldi dallamokból
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Pál István (Tereske) felvételei alapján.
2. Összeállítás bukovinai székely dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás alföldi dallamokból.
2. Összeállítás gyimesi dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Mezőségi összeállítás.
2. Moldvai összeállítás.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

DUDA
I. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Pál István (Tereske) felvételei alapján.
2. Összeállítás a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
II. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Kukucska Ernő Nógrád megyei dudás felvételei alapján.
2. Összeállítás dél-dunántúli dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
III. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás csallóközi dallamokból.
2. Összeállítás dél-alföldi dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.
IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Összeállítás Hont megyei dallamokból.
2. Összeállítás moldvai dallamokból.
Szabadon választott összeállítás a kötelező anyagtól eltérő népzenei dialektusból.

HARMONIKA
I-IV. korcsoport:
Kötelező anyag:
1. Különböző karakterű és tempójú dallamokat egybefűző, magyar népzenei anyagon alapuló összeállítás.
2. Összeállítás szabadon választott nemzetiségi népzenei anyagokból (ajánlott: a szerb, román, bolgár, német, szlovák és az erdélyi magyar hagyomány virtuózabb darabjai)
Szabadon választott összeállítás

CSOPORTOS KATEGÓRIÁK
C) HANGSZERES EGYÜTTES KATEGÓRIA
1. 2 fős zenekar énekkel vagy anélkül (furulya-gardon, furulya-koboz, hegedű-gardon, hegedű-koboz, szólóhangszer kontrakísérettel).
2. Dallamhangszerekből álló 2-3 fős hangszeres, hangszeres-énekes együttes.
3. 3-5 fős, egynemű hangszerekből álló együttes (pl. vonószenekar, tamburazenekar, citerazenekar).
4. Vegyes összetételű 4 vagy több főből álló hangszeres, hangszeres-énekes együttes (pl. vonószenekar cimbalommal vagy klarinéttal kiegészülve).
A verseny követelményei:
Az összeállításokon belül szerepeljenek különböző karakterű és tempójú darabok.
Egy-egy összeállítás időtartama maximum 7 perc lehet.
Az együttesekben nem szerepelhet tanár vagy vendég.
A verseny anyaga:
I-II. korcsoport:
Két szabadon választott összeállítás az adott hangszeres együttesi felállás hagyományos repertoárjából, lehetőleg két tájegység anyagából.
III-IV. korcsoport:
Három szabadon választott összeállítás az adott hangszeres együttesi felállás hagyományos repertoárjából, lehetőleg három tájegység anyagából.

D) ÉNEKEGYÜTTES KATEGÓRIA
1. Énekkettősök vagy – hármasok.
2. 4-10 fős énekegyüttesek.
A verseny követelményei:
Az összeállításokon belül szerepeljenek különböző karakterű és tempójú darabok.
Az összeállítások időtartama maximum 6 perc lehet.
Az együttesekben nem szerepelhet tanár vagy vendég.
A verseny anyaga:
I-II. korcsoport:
Két szabadon választott összeállítás két népzenei dialektus anyagából.
III-IV. korcsoport:
Három szabadon választott összeállítás három népzenei dialektus anyagából.
A verseny díjai: A versenybizottság minden kategóriában korcsoportonként I. II. és III. helyezéseket és különdíjakat adhat ki.

A nevezés módja: A nevezési lap az iskola honlapjáról http://www.pikethy.net 2012. január 5-étől letölthető, majd a rendező iskola nevére és címére kell eljuttatni
Az országos döntő nevezési határideje: 2012. január 16.

A nevezési és részvételi díjak: A versenyzők nevezési díja és az útiköltsége, valamint a kísérő tanárok utazási költsége és a részvételi díja a nevező intézményt terheli.
Az egyéni versenyzők valamint a versenyző együttesek részvételi díja (szállás, étkezés) a nevező intézményt terhelheti vagy önköltséges.

Versenykiírás: VI. Országos népzenei verseny

A verseny időpontja: 2011. április 22-24.

Az új időpont: 2011. április 8-10.

Rendező: Frederic Chopin Zeneiskola
2100 Gödöllő, Ady Endre sétány 1.; Telefon: 06-28-420-572 fax: 06-28-512-055
E-mail: info@chopinzeneiskola.hu; Honlap: www.chopinzeneiskola.hu

A verseny célja: Országos tanulmányi verseny keretében a zenei anyanyelv hagyományainak őrzése, értékeinekbemutatása. Tehetségkutatás.

A verseny jellege: Gyakorlati verseny.

A verseny fordulói: Iskolai, területi válogatók, országos döntő (egyfordulós).

Korcsoportok:

  • I.    korcsoport:   2001. június 1-jén, illetve június 1-je után,
  • II.   korcsoport:  1998. június 1-je és 2001. május 31. között,
  • III.  korcsoport:  1994. június 1-je és 1998. május 31. között,
  • IV.  korcsoport:  1989. június 1-je és 1994. május 31. között született tanulók.

Kategóriák:

  • A) Szólóhangszer
  • B) Szólóének
  • C) Hangszeres együttes
  • D) Énekegyüttes
  • E) Hangszeres-énekes együttes

Nevezés feltétele:

A nevezett együtteseknél (C, D, E kategóriák) a korcsoport részére meghatározott életkortól eltérő életkorútanulók (tagok) létszáma nem haladhatja meg a nevezett együttes összlétszámának a 25 %-át.

ORSZÁGOS DÖNTŐ

A verseny követelményei:

A versenyműsort kotta nélkül kell előadni!
A szólóhangszer és a szólóének kategóriákban kíséretet kizárólag növendék biztosíthat.
A hangszeres együttes, az énekegyüttes és a hangszeres-énekes együttes kategóriákban az együttesek létszáma: 2-10 fő.
Az együttesekben tanár, vagy 22 éven felüli felnőtt nem játszhat!
A meghatározott időkeretet nem lehet túllépni!
Időtúllépés esetén a versenybizottság elnöke leállíthatja a produkciót.

A verseny anyaga:

Mindegyik kategóriában autentikus magyar népzene és más népek zenéje autentikus hangszereken.
(Népzenei feldolgozásokat a versenybizottság nem fogad el!)
A verseny anyaga mindegyik kategóriában korcsoportonként megegyezik.
I-II. korcsoportban egy tájegység zenéje,
III-IV. korcsoportban két tájegység zenéje hangozzék el.
A IV. korcsoportban – a szóló és együttes kategóriában versenyzőknek – 4 különböző műsor-összeállítása.
A 4 összeállításból – egyet a versenybizottság választ, egy összeállítás pedig szabadon választható – kettőt kell bemutatni.

A műsoridő:

A) Szólóhangszer kategória
B) Szólóének kategória
I-II. korcsoportban maximum 4 perc.
III-IV. korcsoportban maximum 6 perc.
C) Hangszeres együttes kategória
D) Énekegyüttes kategória
E) Hangszeres-énekes együttes kategória
I-II. korcsoportban maximum 5 perc.
II- IV. korcsoportban maximum 8 perc.

A döntőre való nevezés módja:

Az országos döntő nevezési lapja a rendező iskola honlapjáról www.chopinzeneiskola.hu letölthető 2011. március 1-jétől.
A nevezési lapot postai úton a Frederic Chopin Zeneiskola címére (2100 Gödöllő, Ady Endre sétány 1.) és e-mailben a nepzene@chopinzeneiskola.hu címen kell megküldeni.
A verseny díjai: A versenybizottság kategóriánként és korcsoportonként I., II. és III. helyezést és különdíjakat adhat ki.
A tanuló nevezési díját, útiköltségét és a kísérő tanár részvételi költségeit, útiköltségét a nevező intézmény fedezi.
A versenyzők részvételi költsége kétféle módon fizethető: a nevező intézmény vagy a tanuló által.
Az országos verseny nevezési határideje: 2011. március 14.

TERÜLETI VÁLOGATÓK

A területi válogatók ideje: 2011. február 10-étől 2011. február 25-éig.
A válogatók anyaga azonos az országos verseny műsorával. Ezt a döntőre nem lehet megváltoztatni.
A területi válogatók rendezői:
Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és AMI, Zeneiskola
5600 Békéscsaba, Szabadság tér 4. Honlap: www.bekesbartok.hu
Terület: Bács-Kiskun-, Békés-, Csongrád megye.
Művészeti Középiskola és Kollégium
4400 Nyíregyháza, Búza u. 1. Honlap: www.muveszeti-nyh.sulinet.hu
Terület: Jász-Nagykun-Szolnok-, Borsod-Abaúj-Zemplén-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Hajdú-Bihar megye
Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium
9700 Szombathely, Paragvári út 77. Honlap: www.muveszeti-szhely.sulinet.hu/index2.html
Terület: Győr-Moson-Sopron-, Vas-, Zala-, Baranya-, Somogy megye
Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola
8000 Székesfehérvár, Városház tér 3. Honlap: www.hermannlaszlo.atw.hu
Terület: Komárom-Esztergom-, Fejér-, Veszprém- és Tolna megye
Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
2000 Szentendre, Duna korzó 18. Honlap: www.vujicsics.hu www.vujicsics.net/
Terület: Pest-, Nógrád- és Heves megye
Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége
1064 Budapest, Vörösmarty u. 65. Honlap: www.mzmsz.hu
Helyszín: Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola, 1222 Budapest,
Nagytétényi út 31-33.
Terület: Főváros
Nevezés a területi válogatókra a fenti intézményeknél: 2011. január 15-éig.
A nevezés módja: A nevezési lap a válogatót rendező iskola honlapjáról letölthető és a rendező iskola nevére,címére kell eljuttatni postai úton és elektronikusan 2011. január 10-éig.
Kérjük a nevezési határidő pontos betartását!
Alacsony nevezési létszám esetén (10 fő alatt) az egyes területi válogatókat az Oktatási Hivatal összevonja. Erről értesítést a nevezést befogadó rendező iskola küld.
A válogatók értékelése: A területi válogatókon 3 fős versenybizottság (két állandó taggal) előzetesen kialakított értékelési szempontok alapján pontozza a versenyzők teljesítményét.
A döntőbe jutás ponthatárát a versenybizottság javaslata alapján az Oktatási Hivatal és a döntőt rendező iskola határozza meg.
Az országos versenyen résztvevő tanulók illetve csoportok várható száma: 90 műsorszám.
Az országos döntő nevezési határideje: 2011. március 14.