Emlékszem. Reggel a ház előtt állottam a kapuban. Előző este valami nagyon nagy dolog történt. Engem álmomból ébresztettek föl vele. Apám megjött Nagyváradról és ajándékba egy kis hegedűt hozott nekem. Valóságos kis hegedű volt, spárga-húrokkal, a fejében ott voltak a kis fekete fülek is, amelyeket csavargatni lehetett és ha a vonóval végighúztam rajta, még szólott is. Eszeveszett, szívet szakajtó öröm volt.
Alig vártam, hogy megvirradjon, korán reggel kiállottam a kapuba és elmerülten muzsikáltam. Egyáltalán nem éreztem a kezdet nehézségeit, elsőre el tudtam játszani mindent, ami csak a szívemben mocorgott. Nagyon meg voltam elégedve a művészetemmel.
Május elseje volt. Néhány ház elébe az éjszaka odaplántálták a máj-fát, amelynek ormáról bokréták virítottak, pántlikák, tarka kendők röpködtek. A cigánybanda házról házra járva a Rákóczi-indulóval ébresztette a lakosságot. Ahogy a házunk előtt elmentek, az egyik cigány vigyorogva mutatott rám:
– No nézzétek a purgyét, hogy muzsikál!
A másik odakiáltott hozzám:
– Hé! Beállhatnál a bandába prímásnak!
– Szívesen! – feleltem én komolyan és mentem is velük.
A szomszédék udvarába fordultunk, megállottunk a pitvarban, én az élen voltam és rázendítettük. Csodálatos volt! Cincogott a hegedű, brümmögött a nagybőgő, pengett a cimbalom, feleselt a brácsa és ez a tömérdek hang mind az én kis hegedűmből szállt ki. A Rákóczi-mars tüzes ritmusa fölkapott, mint a forgószél, anyagtalan magasságba emelt, a pici hegedűn szilajan táncolt magától a vonó és a szívem hangosan dobolta az ütemet: Ram-tata-ram-tata-ram-tam-tam…
Muzsikálás után a cigányok engem küldtek be a házba a tálcával. Mindenütt megbecsültek, szalonnát, kolbászt, kalácsot, süteményt, almát, sőt pénzt is bőven juttattak. De ez már nem érdekelt, közömbösen hoztam vissza a tálcát. Csak azt vártam, hogy újra kezdjük a muzsikálást és megmámorosodhassam művészetem korlátlan kifejező erejétől.
Már nem emlékszem, meddig tartott ez az illuzióm és mikor ébredtem először a keserves valóságra, hogy az én erőtlen kis hangszerem mögött más, erősebb instrumentumok hangjai szólnak. De azt hiszem, mikor először erre ébredtem, akkor öregedtem meg.
Nagy Endre: Fatornyos hazám – részlet
1932
Cimbalom 