Sík Sándor: Tizenkét bükkfa

Ez a tizenkét bükkfa temploma.
A lombok mélyén bong az orgona,
Zöld billentyűit napalkonyodáskor
Alig illeti a szemérmes kántor.

Világunk kántor az esteli szél:
Beszökött s csak úgy magának zenél.
Nem is cifrázza, mint szokta vasárnap,
Csak ahogy éppen az ujjai járnak.

Nekem is így illegnek ujjaim
Az akaratlan zene húrjain,
Csak ahogy éppen nekiandalodnak,
Csak úgy magamnak meg az angyaloknak.

Az angyaloknak, akik nesztelen
Gyülekeznek itt ilyen estelen
És fűvel, fával együttrecitálják
A zöldkaringes Mária vesperáját.

(1945. augusztus)

Federico García Lorca: Címtelen színdarab

Különösen önök, városi emberek élnek a legszegényesebb és legszomorúbb képzelet világában. Fűhöz-fához kapkodnak, csak hogy ne kelljen tudomást venniök semmiről. Ha fúj a szél, hogy meg ne hallják, mit mond, elkezdenek zongorázni; hogy látniuk se kelljen a mindnyájunkat elárasztó könny-özönt, csipkés függönnyel takarják el az ablakot; hogy nyugton alhassanak és elnémítsák a folyton cirpelő tücsköt, a lelkiismeretet, kitalálták a szeretetotthonokat.

(András László fordítása – részlet)

Fésűs Éva: A szélfiúcska

Az öreg téli szél még egyszer maga köré gyűjtötte fütyörésző fiacskáit, mielőtt nekiengedte volna őket a világnak. Zúgtak-búgtak, pörögtek, forogtak a vad kis szelek, alig bírtak magukkal, és az öreg elégedetten gyönyörködött bennük.

– Derék vihar lesz valamennyiből! Nyugodtan rájuk bízhatom a világot.

Örömében nagyot fújt, de boldog sóhajtása hirtelen megakadt a legkisebbik szélfiúcskán, aki vékonykán és szelíden lengedezett a sor végén. Még az ősszel született, hulló bükkfalevelek sóhajából, és olyan gyengécske volt, hogy rendesen fütyülni sem tudott, csak halkan dudorászni.

Bővebben…

Csoóri Sándor: Vihar a hegyen


A fenyőfákból kirajzolódó cimbalmot, mint zsoltáros Dávid hárfáját, égig érőnek látja, láttatja. Panaszos dala már-már perlekedő, akár az ószövetségi legendás hősé, akiről gyerekkorában és diákként a pápai református középiskolában oly sokat hallott, s kitől az istentiszteleteken annyi pszalmuszt énekelt. Vonuló szerelmes szarvasai természetesen így föl-fölidézik a híves patakra való vágyakozást. Lant, hárfa, citera, cimbalom… Zeneszerszáma, akár Dávid király hangszere (nem pedig fegyvere!) a költészet attribútuma, – emígy íródott Vihar a hegyen című versébe:

Mulat a hegy, mint csalódott legény;
viharszél hujjog kő-feje felett.
S fenyőfák, bomlott cimbalomütők,
verik fülébe dacosan
a jajgatásig fölhangolt eget.

 

Németh István Péter: A víz meg a szél… avagy egy előérzet mint táj?
Tűnődés Csoóri Sándor elfeledett balatoni verse fölött (2007.) – részlet


A vers 1956. szeptemberében jelent meg a Csillag című folyóirat X. évfolyamának 9. számában.