Charles Dickens: Twist Olivér – részlet

HUSZONHARMADIK FEJEZET
mely röviden összefoglalja Bumble úr és egy hölgy kellemes társalgását,
és bebizonyítja, hogy egy bizonyos tekintetben még az egyházfi is érzékeny

Kegyetlenül hideg éjszaka volt. A hó vastag, kemény kéregként fagyott a földre, úgyhogy csak a mellékutcákba és sarkokba sodort hórakásokat kavarhatta fel a süvöltő fagyos szél.

Bővebben…

Vajda János: A cimbalmos

,Nem is rendes országút ez,
Csak oly bitang, ordináré;
Nem is urak járnak erre.
Sohse akad itt jó fáré.
Bolond-épitette csárda
Csak kacsingat jobbra, balra;
Hogy a bagoly rugná széjjel –
Hej, itt az is éhen halna.

Oda, rajkó, porzik az út!
Jön a vendég, a gavallér.
Pöng a sarkantyúja még ma,
A zsebemben meg a tallér.
Gyomrocskádra ünnep virrad,
Nossz’ elejbe, csak elejbe -‘
“Devla – dádé – forgószél az,
Vén boszorkány táncol benne!”

,Ki te Bodri, mért hizlallak?
Ha eb lettél, ugass hát már!
Ne sírj, purdé, jön a balek.
Csakhogy még most amodább jár.
Csahintja már Bodri is, ládd!
Hol a verőm – ugorj fattya!’
“Devla – Bodri éd’s anyámat
Vagy elmult torát siratja…”

,Haj, de gyalázatos élet!’
Zokogják a sovány húrok;
Eb nem ugat, kocsi nem zörg,
Nagy az étvágy, szintugy kurjog…
Bodri vonít, a rajkó sír.
Hogy az éneket ne hallja,
Veri a húrt, ráfülelve –
“Hej Nagyida, veszett vajda!”

Ideje múl délebédnek,
Fellegek közé dől a nap
Förgeteg gyűl, menkő, zápor
Útmellékről egy koldúst hajt.
Huszast vált be a csárdásnál,
Dáde szeme villámlik rajt –
Szól azután a cimbalom,
Ameddig a huszasban tart.

1858

Vajda János (Pest, 1827. május 7. – 1897. január 17.) magyar költő.