Csukás István: Este a hold felé

Este a hold felé száll a füst,
s a vékony fonálon
az ég felé száll az álom,
mindig, mindig az ég felé,
alattam mogorván kordul a Föld,
tudom, a végén bekap,
mi leszek: könnyű falat, keserű falat?
S már a szájszélen ülök?
De addig: csillag csöndül,
vonat elkattogó szívverése,
a Vénusz derengő köldöke,
a köldök alá lövellő Tejút,
majd a cimbalomverő-tücskök,
s a lélek fölhangolódó húrjai.

Reklámok

Gárdonyi Géza: De szép az éj…

De szép az éj!” -“Valóban” – mondta ő.
És elfogyott a szó az ajkamon.
Pedig belől a forró, reszkető
gyerekszív zúgott, mint a cimbalom.
Zúgott és zengett. Kábultam belé!
De nyelvem ezt a pár szót nem lelé:
“Szeretlek, édes lányka égetőn!”
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.

Csak hallgattunk. Az éj is hallgatott.
A holdnak fényes csillagtábora
a kék mezőkön némán ballagott.
Ő arra nézett, én meg tétova.
“Szóljon – mondá -, melyik a csillaga?”
S én így akartam szólni: “Kis-maga.”
De reszkettem: nem volt hozzá erőm.
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.

“Elvégre is – szólt – megszid a mama.”
“Én nem bánom, ha megver is apám.”
“Öt percig még…”- “Mily rövid az éjszaka!”
S a kezét ekkor félve megfogám.
“Mariska!” – súgtam forrón, elhalón.
Ő hozzám hajlott lágyan, biztatón.
S én átöleltem ekkor vakmerőn…
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.

Gárdonyi Géza (Agárd, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő.