Kosztolányi Dezső: Rovarok beszéde

Hangya

– Földmívelő a hangya.
A szorgalom a kenyere s kalandja.
Ha langy a
nyár, nézi, hogy nő télre a kalangya.

Darázs

– Feketesárga gyilkos, tőr kezében:
darázs!
Izgága röpte, ideges zugás:
varázs!
A seb, melyet döf, izzó, lángoló-vad:
parázs!

Reklámok

Kányádi Sádor: A tücsök és a hangya

 
megunta tücsök a hosszú téli
koplalásokat s hogy prózában versben
évszázadok sőt ezredek meséi
szerint mindig szégyenkeznie kelljen
 
elkezdte tanulmányozni a hangya
életvitelét s borzasztó dologra
döbbent rá ki mit gyűjt beadja
morzsáig beszolgáltatja a bolyba
 
szolga az egyén hősi csak az ópusz
állapította meg elszontyolodva
s rajtam röhög a volt szolga ezópusz
 
s ti szabadnak hitt társaim azóta
is rajtam fenitek léha nyelvetek
ki koplalok bár de szabadon cirpelek

1983

 

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, Hargita megye, Románia, 1929. május 10. – ) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő.

 

Esteli ima

Uram Teremtőm,
Hálákat adunk a te szent felségednek
Végtelen szeretetedér,
Ingyen való kegyelmedér,
Hogy a mai napon gondot viseltél reánk,
Erőt, egészséget nyújtottál számunkra,
Munkánkba megsegítettél, és a te gazdag tárházadból
megelégítettél,
Köszönjük a te gondviselő kegyelmedet,
Hogy gyarló létünkre nem számláltál a sírba(n) szállók közé.
Bocsássál meg a te nagy irgalmasságod szerint minden bűneinket,
Melyekkel megszomorítottuk a te szent orcádat,
Légy kegyelmes nekünk, mint bűnösöknek,
Oldozd el vétkeink kötelit,
Hogy a te ösvényes utaidon járhassunk, és tégedet mindig közelebb,
közelebb hozzád jutva nagy nevedet áldjuk és magasztaljuk.
Mert méltó vagy erre, élő Istenünk,
Mert mennynek, földnek ura, mindenségnek ura vagy,
Mert a te szavadra állott elő, Urunk, Istenünk,
Mindön, mindönbe dicsőítik a te nagy nevedet.
Rajtad tösz mindönki bizonyságot,
Az a pici kis hangya,
Az a kis bogár,
Az a mezei liliom,
Az a mezei virág, amire a te szavadra állott elő, Uram, mer
mögáldottad szépséggel, illattal,
Urunk, Istenünk, minket is álgyá meg
Tiszta szívvel,
Bölcs értelemmel,
Szeretettel,
Hogy tudjuk szeretni felebarátunkat,
Urunk, Istenünk, ne hagyd, hogy ez kihajjon a szívünkbü(l),
Hanem mindönkit szeretettel, békességgel, örömmel
Fogadjunk, tisztöljük, böcsüljük, mert a szeretet födöze, Uram,
mindönbü,
Mer Pál apostol azt mondja,*
Ha szeretet nincs bennem, én semmi vagyok,
Hiába szólok akár ékes hangon,
Cimbalomhangon,
Mozdíthatom a hegyeket,
Nem ér semmit, ha szeretet nincs bennem, semmi vagyunk.
Uram, ezt őrizd mög magunkba,
Hogy szeressük egymást,
Hogy tégedet
Mindönbe áldjunk és magasztaljunk.
Mert méltó vagy ezekre, élő Istenünk,
Aki alkotónk, teremtőnk, megváltónk, megszentelőnk vagy,
Szent felségednek legyen mindönben dicséret, dicsőség, most
és mindörökkön örökké, ámen.

Ferencszállás (Csongrád m.), 1972. ápr. 11.
Szemrédi Péterné Talpai Verona, 78 éves, Kiszombor (Csongrád m.).

“…kicsi vótam… dédszülémtű hallottam… kicsi szüle a férjemnek a nagyszülője… Az vót ijjen aranyos, kedves, imádságos asszon… én attú hallottam, galambom… azér tudom ezt mondani… Gábor Éva Fodor Andrásné… az is elhalálozott még a 14-es háború előtt…”

*Pál I. levele a korinthusbeliekhez cseng ki e sorokból. (I. Kor. 13:1)

Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék
Archaikus népi imádságok