Ki fog cimbalmozni a Bánk bán-ban?

A Zenészeti Lapok Ujdonságok rovatában majd 150 évvel ezelőtt így adnak hírt Erkel Ferenc bemutatás előtt álló operájáról:

Mint biztos kútforrásból tudjuk, Erkel, “Bánk bán” dalművében legelőször fogja használni a cimbalmot. Nem kételkedünk rajta hogy kellőleg megválasztá a helyzetet, – hol eme pusztáink délibábos rezgéseit oly költőileg visszatükröző – hangszert sikerrel s hatással fogja használhatni. Ő utánna aztán úgy hisszük mások is használatba fogják venni, s végre talán nem maradand pusztába kiáltott szó Mosonyinak lapunkban tett nemzeties indítványa.*
*Szép Erkeltől az akarat s jó szándék, csak szeretnők tudni honnan fog venni cimbalmost, miután ugy tudjuk hogy cigány cimbalmost – habár az a legügyesebb lenne is – csupa művészi büszkeségből nem akar a zenekarban ezen kivételes esetben alkalmazni. Bizony kár a büszkeséget s megvetést helytelenül affectálni kivált azok erányában, kik épen nem érdemlik, s kiket Erkel ur s a szinház is még sokszor felhasználhatna. Szerk.

Zenészeti Lapok (Pest, 1861. január)

Giornale d’Italia 1937

“A cimbalom, ez a különös, szokatlan hangszer, amely talán a bibliai salterio rokona, régmúlt századokban élvezett hírnév után feledésbe merült, és innen a csodálatos cimbalmos, Rácz Aladár emelte ki (…) Rendkívül nehéz a technikája, mert a két verő hozza létre a billentyűzetet. A hangzása fátyolos, távoli, egy kissé nazálisan rezgő. Ha sokáig hallgatjuk ezt a hangot, mint tegnap a a Santa Ceciliában, az ember úgy érzi, hogy irreális világba került. Mintha elmúlt századok csendjébe merült volna el. A csend lényeges feltétele ennek a hangzásnak. Úgy érzed, egy lankadatlan várkastély távoli terméből érkezik ez a hang, egy kastélyból, amelybe véletlenül léptél be. Félálomszerű figyelemben megállsz a sötét küszöb előtt, talán, ha sokáig így tart, furcsa zsibbadtság vesz rajtad erőt.”

L.F.L.

Cimbalom – a Magyar Néprajzi Lexikonban

CIMBALOM: trapéz alakú húros hangszer, amelyet két faverővel ütve szólaltatnak meg.

Cimbalom – A Pallas Nagy Lexikonában

A CIMBALOM mint önálló speciális magyar hangszer ma már egészen más szempont alá esik, mint évszázadokkal ezelőtt, midőn nagyon alárendelt szerepet játszott.

A Hódoltság török zenéje (1526-1699)

A török zene stílusrétegei

A törökök hódoltság kori zenéje kétarcú: egymás mellett él a törökség hagyományos muzsikája és az iszlám klasszikus zenéje. Az előbbit a törökök magukkal hozták: a nomád népek sámánjainak, igriceinek hagyománya, a népdalok világa ez. A köznép ezt a zenét ismeri, ezt hallja, ezt műveli. Ezzel szemben az iszlám klasszikus zenéje a szaszanida Perzsia kultúrájában gyökeredzik, s arabul író tudósok (Al-Kindi, Al-Farábi, Ibn Szina és Szafi ad-Din) helyezték szigorú elméleti alapokra a 9-13. században. Az így kialakult zenei rendszer a muszlim világban – Magrebtől Indiáig – mindenhol elterjedt, s csekély változtatásokkal napjainkban is virágzik. Korszakunkban az Oszmán Birodalomban csak egy szűk körű szellemi elit szórakozásául szolgált.

A törökök hagyományos zenéje ismét két csoportra osztható: népzenére és ásik-költészetre. Előbbi a népdalt és a népi tánczenét foglalja magába, utóbbi pedig a törökség hagyományos, ám muszlim elemekkel bővült műköltészetét jelenti. Hivatásos-félhivatásos énekmondók (ásikok) művelik, szigorú, évszázadok óta mesterről tanítványra hagyományozódó szabályok alapján.

A klasszikus zene az előadás stílusa alapján ismét két ágra bomlik: szabad téri (hadi) és kamara zenére. A különbség azonban nem az előadás helyében, s nem az előadott darabok műfajában rejlik, hanem a művek hangszerelésében és funkciójában. A hadi zene (mehter-zene) célja a katonák lelkesítése és a reprezentáció; a klasszikus kamara zene pedig inkább háttérzeneként szolgál, vagy a belső elmélyülést óhajtja elősegíteni.

Farkas Gyöngyi: A cimbalom és az egyházi zene

“Mielőtt a cimbalom egyházi történetéről szólnánk, tisztáznunk kell, hogy e hangszer minden időben és minden országban létezett; többnyire lábak és pedál nélkül, továbbá jóval kisebb formában, mint az általunk ismert cimbalom. Főleg a kisebbeket nemcsak verőkkel, hanem pengetve is meg lehet szólaltatni; e pengetett hangszereket közös néven pszaltériumnak nevezzük, a cimbalom megnevezést a verővel megszólaltatottakra használjuk.”

A cikk folytatása itt olvasható.

A „zengő tambura”

“Nincs helyünk, hogy valamennyi húros hangszerről beszéljünk, ahhoz egy vastag könyv is kevés lenne, így csak megemlítjük, hogy a húros hangszereket is két csoportba szokták osztani: 1. vonósok (mint például a hegedű, cselló), 2. hárfaszerű hangszerek, melyeken külön-külön húr szolgál az egyes hangok megszólaltatására.