2018.03.25. Bartók-est: Balogh Kálmán és Gódor Erzsébet

március 25., vasárnap 19:00
Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, XI. kerület Sztregova utca 3.

Balogh Kálmán és Gódor Erzsébet kétcimbalmos estje

Belépő: 1000 Ft

2011.03.28. Liszt-est

Szakály Ágnes (cimbalom) és Dominkó István (zongora) estje

Március 28. hétfő, 19:30
Kogart Ház (Budapest, VI. Andrássy út 112.)

Liszt: Estéli harangszó
Elfelejtett románc
Két keringő
T. A. Vitali: Chaconne
Liszt: A három cigány

Liszt: VI. Magyar rapszódia
I. Elfelejtett keringő
Bartók: Kis szvit, op. 14
Liszt: XII. Magyar rapszódia

Liszt viszonylag kevés kamarazenét komponált, némelyik nem is eredeti mű, hanem egy-egy zongoradarab átirata, legtöbbször hegedűre és zongorára. Szakály Ágnes műsorán több ilyen hegedű-zongora kompozíció szerepel, ám a hegedűt ezúttal az a cimbalom helyettesíti, melynek hangja valósággal elbűvölte a zeneszerzőt, s melynek sajátos effektusait, hangszíneit oly kiapadhatatlan találékonysággal imitálta „mindent tudó” zongoráján.
LISZT200

2011.03.14. MR3. Szakály Ágnes cimbalomhangversenye

MR3-Bartók Rádió

március 14. hétfő 13.19

(Budapest, MTA Díszterme, 2000. március 29. – részletek)

Bach: Chaconne a d-moll partitából BWV. 1004.
Lendvay Kamilló: Dispositioni
Kreisler: Prelúdium és allegro Pugnani stílusában, Szerelmi öröm (közreműködik: Dominkó István – zongora)
Bartók: Román népi táncok (km: Dominkó István)

Németh László: Ha én miniszter lennék

Levél egy kultúrpolitikushoz – részlet

1. Egyéni zenei higiéném szerencséje volt, hogy (részben még zongoraiskolai emlékek alapján) rájöttem, a XVIII. századi, általában a Beethoven előtti zene mennyivel inkább megadja nekem azt, amit a zenétől várok, mint a hangversenyeinken, operaházainkban uralkodó XIX. századi muzsika. Azóta ez a felismerés egyre általánosabb lesz, ha programjainkban nem is derül ki kellőképp. A Beethoven előtti zene nem magányos titánok küzdelme, a hangok mögött olyan közösség érzik, melyben vérként kering a zene, van bátorság benne az egyszerűséghez, s egyszerűségében a világ egész gazdagsága elfér: igazi aranykori művészet. Persze nem a mi görcseinket oldja fel; a harmónia boltíveinek ma (mint Bartók néhány késői művében sejtjük) a disszonancia tömörebb oszlopait kell összeölelnie, de arra, hogy széles tömegek számára a hiányzó kollektív zenét pótolja, mégis alkalmasabb, mint a Ferenc József-kor operettjei. Az opera kiélt műfaját is (bár rosszabb drámákkal) tovább tarthatják életben dalcsarnokaink, ha a hangsúlyt Verdiről Mozartra s a körülötte kiásott operákra teszik át.

2. A népzene éppúgy, mint a népköltészet kultusza: a városi ember visszavágyása volt egy tisztább, egyszerű világba; a nép, hiába idomítjuk rá, mint egész múltját, ezt is elfelejteni igyekszik. A népzenét azonban, nemcsak a magyart, de minden népét, addig is ápolni kell mint emlékeztetőt az emberiség sokféleségére, a zenei kifejezés tiszta forrásaira, amíg az új fele tóduló, emelkedőben lévő milliók maguk is kedvet kapnak az emlékezésre, s nem egy eltűnt, anakronisztikussá vált társadalom hangját hallják a népzenében, hanem a közös emberi lelkünkből jövő s ugyanakkor a változatok szélességében szivárványló nagy forrást.

3. Végül, bár tudom, hogy az egész modern zene benn van abban a láthatatlan zsákban, melyben a nyugati művészet, s hogy ezt a zsákot vagy fel kell vágni, vagy kívüle kell valamit kezdeni, mégis műsoron tartanám, felfedező utakat rendeztetnék belé, hátha arra is rájövünk közben, mi az, ami minden modernsége ellenére a XIX. századi zene folytatása, sőt elfajulása benne, s hol vannak azok az elemek, mint a Kodályéhoz hasonló kórusművészet, az oratórium új műfaja, mely egy új társadalmi talajon gazdag fejlődést ígér, s végül arra is, ami teljességgel hiányzik belőle.

(A tanulmányt a szerző 1962-ben írta, Aczél Györgynek, a magyar kultúrpolitika akkori irányítójának kérésére. Nyomtatásban 1986. júniusában jelenhetett meg először a tanulmány.)