Gerencsér Ferencné: Szalai József cimbalomművész-tanár emlékére

SzalaiJ

SzalaiJ2

Forrás: Parlando — a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének zenepedagógiai folyóirata. 2014/4. szám

http://www.parlando.hu/2014/2014-4/2014-4-38-GerencserFerencne-SzalaiJozsef.htm

Reklámok

“Hogy kerül a cimbalom Korinthoszba?”

… címmel jelent egy figyelemreméltó cikk a Nyelv és Tudomány internetes oldalon a cimbalom bibliai előfordulásairól.

ókori görög bronz kymbalon, i.e. 5. század (forrás: Wikipédia)

Kanizsai házimuzsika

Kocsis Katalin Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című könyvét a Magyar Kultúra Napján mutatták be. A szerző a helyi Halis István Városi Könyvtár zenei részlegének vezetője, valamint számos televíziós és rádiós műveltségi vetélkedő nyertese. A vele készült beszélgetésből olvasható itt egy részlet:

1926-ban a zeneiskola megalapítása előtt több egészen kiváló magán-zenetanár élt és működött a városban. Akkoriban elterjedt szokás volt a házimuzsikálás. Azoknál a családoknál, ahol igyekeztek egyfajta polgári életmódot fenntartani, minden gyermeknek kellett zenét tanulni, és közülük a tehetségesek ki is emelkedtek. Volt például olyan praktizáló orvosa a városnak dr. Balla János személyében, aki profi szinten játszott zongorán, s az 1910-es és 1920-as években a kaszinó valóságos „házi” zongoraművészének számított. Palló Imre operaénekest és sok más, a városba látogató nemzetközi rangú művészt ő kísért zongorán, és nem ő volt az egyetlen ilyen a városban. Mások maguk is művészi vagy tanári pályára léptek, de biztos vagyok benne, hogy a többiekből értő és igényes közönség vált – és talán ez a legfontosabb. A zeneiskola megindulása előtt az érdeklődő fiatal jó színvonalon tanulhatott zenét a gimnáziumban, a kereskedelmi és a polgári iskolában.
A felsőkereskedelmi iskolában például a 19. és a 20. század fordulóján mintegy két évtizedig zenei tanfolyamot vezetett Sterneck Zsigmond, a város egyik legrangosabb magántanára és évente vizsgahangversenyeket rendeztek. A kereskedelmi iskola vezetése ugyanis rájött arra, hogy a házimuzsikálásra való készség, az abba való bekapcsolódás megkönnyítheti az üzleti kapcsolatok kialakítását. Minden háznál volt zongora, vagy cimbalom, vagy mindkettő. A szegényebb házaknál cimbalom. Farkas Ferenc zeneszerző például leírta egy visszaemlékezésében, hogy édesanyja jól zongorázott, katonatiszt édesapjának pedig a cimbalmozás volt a szórakozása. A vasárnapi ebéd után rágyújtott egy szivarra, és kedves nótáit játszotta. A városi zeneoktatás megindulásával Kanizsa a régió zenei központja lett, hiszen mintegy két évtizedig az egyedüli zeneiskola volt a megyében. Az 1930-as években még Teleki Béla főispán két gyermeke és a zalaegerszegi polgármester unokája is ide járt…

Forrás: www.kanizsaujsag.hu

Nyelvi furcsaságok

Nyelvünkben a számok egy részéhez kapcsolható ugyanaz a toldalék; másokhoz viszont nem. Van egylet és ötlet szavunk, de háromlat, négylet, hétlet nincs. Az egylet jelentése: egyesület, szervezet, társulás. E szavunkra példa a reformkori Védegylet. Az ötlet jelentése: elgondolás, meglátás. “Ötletét megvalósította.” Ismerjük az egyel, négyel, ötöl-hatol, hetel szót. Az egyel igét használjuk, amikor kapásnövényből egy bokorban a sokból egyet hagyunk meg. “Öreganyám kukoricát egyel.” A négyel igét felnégyel jelentésben használták, amikor a bűnözőt négyfelé vágván, elrettentésül a város kapuira “ízlésesen” kiszegelték. Az ötöl-hatol azt takarja, amikor valaki kertelve beszél; azaz hímez-hámoz, köntörfalaz, mellébeszél, rizsáz. “Józsi felelet helyett csak ötöl-hatol.” A hetel népies ízű igénket akkor mondjuk, ha valaki egy hétig vagy hétszámra tartózkodik valahol. “A betyár az erdőben hetel.” Nincs viszont hármal, nyolcal, tizel szavunk. Végül a -ság, -ség képzővel alkotott “számos” szavaink. Mindenki ismeri az egység, kétség szavunkat: “Egységben az erő!” Jó volna, ha ma is így lenne! Helyette kétség, vagyis kétely, aggály, gyanú ural bennünket másokkal szemben. Nincs négység, ötség, nyolcság szavunk sem. A háromság is csak a Szentháromság szóból ismert. Petőfi azonban A helység kalapácsa című művében a kocsma három zenészét – a kancsal hegedűst, a félszemű cimbalmost és a bőgő sánta húzóját – nevezi igen szellemesen így:
“Húzd rá, Peti,
A fűzfán fütyülődet is,
Aki megáldott!”

S Peti nem késett,
A háromság más ketteje sem.
Cimbalom és hegedű és bőgő
Hangot adott…”

Mihályfalvi László
www.tolnainepujsag.hu

A benczúrfalvi cimbalomszobor

A geocaching.hu-n egy különleges cimbalom, vagy inkább cimbalomszobor képére bukkantam.
De kezdjük az elején.
A geoládák elrejtése és megtalálása megadott koordináták alapján a kincsvadászok kaladvágyát és a kiránduló családok természetszeretetét ötvöző játék, amely az internet és a műholdas helymeghatározás lehetősége nélkül manapság nem volna ilyen népszerű. Néhány napja a Szeleburdi család a Nógrád megyei Benczúrfalván járt, és az elrejtett ládákról meg a település látnivalóiról a legfontosabbakat itt tette közzé.

Az egykori Dolány 1927-ben vette fel a Benczúrfalva nevet, mivel a híres festőművész, Benczúr Gyula 1910 és 1920 között itt élt és alkotott.

Halála után műtermét évtizedeken keresztül id. Szabó István szobrászművész, híres fafaragványok alkotója használta, majd fia, ifj. Szabó István vette át a szobrászműtermet, aki most is ott alkot. Megleshettük munka közben a mestert! Bátran be lehet csengetni, szívesen megmutatja alkotásait. Hiányolja nagyon a látogatókat!
Sajnos, az édesapjától örökölt és a saját készítésű rendkívüli alkotások eddig még nem találtak méltó helyet egy állandó kiállításra!

A honlapon megnézhetjük az egyedülálló fafaragásokról készített képeket. A cimbalom egy valódi hangszer – volt(?) egykor, ma inkább egy zenélő szobornak tűnik. Nem stilizált hangszer ez, amire oda kell képzelni a húrokat, inkább egy faragott burokba öltöztetett régi cimbalom. Oldalain a vidám falusi jeleneteket ábrázoló, dúsan faragott reliefek, az emberalakokat mintázó oszlopszerű négy láb, a végtelen türelemmel kifaragott áttört mintázatú kottatartó – mind arról tanúskodik, hogy a néhai szobrászművész rendíthetetlenül hitt abban, amit csinált.

Giornale d’Italia 1937

“A cimbalom, ez a különös, szokatlan hangszer, amely talán a bibliai salterio rokona, régmúlt századokban élvezett hírnév után feledésbe merült, és innen a csodálatos cimbalmos, Rácz Aladár emelte ki (…) Rendkívül nehéz a technikája, mert a két verő hozza létre a billentyűzetet. A hangzása fátyolos, távoli, egy kissé nazálisan rezgő. Ha sokáig hallgatjuk ezt a hangot, mint tegnap a a Santa Ceciliában, az ember úgy érzi, hogy irreális világba került. Mintha elmúlt századok csendjébe merült volna el. A csend lényeges feltétele ennek a hangzásnak. Úgy érzed, egy lankadatlan várkastély távoli terméből érkezik ez a hang, egy kastélyból, amelybe véletlenül léptél be. Félálomszerű figyelemben megállsz a sötét küszöb előtt, talán, ha sokáig így tart, furcsa zsibbadtság vesz rajtad erőt.”

L.F.L.